2023.08.23. 07:30
Az első polgárőresküvő az öreghegyi közösségi téren
A hét végén megtartották az első "polgárőresküvőt" a besenyői Öreghegy kápolnája mellett májusban felavatott közösségi téren.
Elsőként Simon M. Zsuzsanna szertartásvezető gratulált Pánczél-Tóth Máriának és Pánczél-Tóth Tamásnak
Fotó: Fincza Zsuzsa
Szabadtéri otthonukat, mint akkor hírül adtuk, a "Polgárőr Érdemkereszt" arany fokozatával kitüntetett Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesület tagjai saját kezükkel építették, s a nagy munkából a menyasszony és a vőlegény is kivette a részét.
Mint az egyesület vezetői ígérték, a téren a közösségi rendezvények mellett a családi eseményeknek is helyet biztosítanak. Fedelük alatt tartottak már "polgárőr gyerekeknek" keresztelő ünnepségeket is, ezúttal viszont két polgárőr társuk: Tóth Mária Maja és Pánczél Tamás az esküvőjük helyszínéül szemelte ki. Az egyesület örömmel a rendelkezésükre bocsátotta, elvégre a lánykérésre is egy polgárőrrendezvényen, jelesül a két évvel ezelőtti szomszédolós "borút" alkalmával került sor.
Mint az ifjú pár elmondta: a manapság divatos nagyzolások nélküli igazi "retró lakodalomra" vágytak, s erre kiváló helynek ígérkezett az öreghegyi közösségi tér. A vendégek között a szerető szülők, családtagok, rokonok, a munkatársak és a jó barátok sorában a polgárőrök is helyet kaptak, sőt a rendezvény lebonyolításából is oroszlánrészt vállaltak. Simon M. Zsuzsanna hivatásos szertartásvezető kezdetektől pártoló tagja az öreghegyi polgárőrök közösségének, a lakomára a húst és a rétest az egyesület mobil kemencéjében csapattársuk, László István a feleségével sütötte, a talpalávalót polgárőrtársuk családtagja, Kóbor Márk szolgáltatta, sőt, a "hivatalos" fotográfus is a polgárőrök közül került ki. A retró lakodalomhoz híven minden szokásos mókás játékot bevetettek, de a legnagyobb meglepetést, mint ajándékot is a polgárőrök, Dancs István és Egyed Gyula családja nyújtotta át: meghívták sztárfellépőnek Debrei Zsuzsanna színművészt, a Hevesi-színház társulatának tagját, aki a lakodalomba illő operettslágerekkel tovább emelte az amúgy is kiváló hangulatot. Búcsúzóul viszont sikerült könnyeket is csalni sokak szemébe, amikor az ifjú párt körülállva közösen elénekelték Máté Péter ikonikus dalát: "Azért vannak a jó barátok". Akárcsak a szerető szülők, a család...