Első nap 200 átutazó lépte át a határt Rédicsen

A Zalai Hírlap 1966. október 23-ai száma tudósított a határállomás működéséről, hogy a megnyitása óta eltelt négy hónap alatt speciális „rokonátkelőhely” lett. A forgalom 75 százalékát a kishatárforgalmi engedélyesek tették ki. Ezek 95 százaléka közeli, távoli hozzátartozóihoz ment, vagy jött látogatóba. Nem voltak vámtörvényeket sértő tettek, a legnagyobb vétség - mint a határőrök elmondták - az volt, hogy valaki egy százforintost akart külföldre vinni, holott ezt tiltották a magyar törvények. A rédicsi határállomás az első negyedévben kétszer akkora forgalmat bonyolított le, mint a letenyei átkelőhely a megnyitásának egész évében. A négy hónap alatt itt átutazó 40 ezer utas bizonyította, hogy életképes, hogy lehet már tervezni az új kétsávos átkelőt, a modern állandó határállomás épületét.

„A kerékpár kormányán kis csomaggal idős ember érkezik a rédicsi határátkelő épülete elé. Megmutatja az iratait, minden rendben.

– Segítek az építkezésnél a rokonoknak – mondja az odaátról érkező Göncz Feri bácsi. Biciklivel jön Magyarországra, Nemesnépre. Nem nagy távolság, ez a jármű is megfelel.

Mögötte nagytestű piros Ikarusz fut át a határon. Menetrendszerű járat, Zalaegerszegen át Balatonszentgyörgyre megy. Az állomásra egymás után futnak be a különböző típusú személygépkocsik. Van dolga a sorompót nyitó-csukó határőrnek.  A határon a megfelelő okmányokkal rendelkező embereknek zöldutat biztosítanak.  Néha akadnak azonban olyanok is, akik megkerülve az egyenes utat, titokban akarnak átjutni a határon.

– Délben fogtunk el egy budapesti egyetemistát – mondja Pintér Mihály őrnagy. – Gyalog jött Jugoszláviából, természetesen útlevél nélkül. Azt mondta, Nagykanizsán a Centrál bárban szórakozott németekkel és nem tudja, hogy került Jugoszláviába. Az tűnt fel neki, hogy idegen községnevekkel találkozik. Majd meglátjuk, mi az igazság.”  (részlet a Zalai Hírlap 1967. augusztus 13-ai tudósításából)