Még lehet szavazni

2023.08.16. 12:00

Zalai alkotó a pályázók között

Idén harmadik alkalommal hirdette meg a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejlesztő Foglalkoztatási Osztálya „Az én fejlesztő fogim” című pályázatot.

Szakál Eszter

A zalai alkotó munkái lelki finomságát tükrözik

Forrás: A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Facebook-oldala

A felhívásra jelentkező, fejlesztő foglalkoztatásban résztvevők rajz, fotó, festmény, termék és videó kategóriában örökítették meg, hogy mit jelent számukra a fejlesztő foglalkoztatás. A beérkezett munkák közül már kiválasztották a legjobbakat. Közéjük bekerült az a dísztányér, amit a Zala Vármegyei Szivárvány Integrált Szociális Intézményben Csuka Viktória készített. Az alkotó – ahogy a leírásban olvasható - kreativitásával és kézügyességével a kerámiaműhely és a művészetterápiás csoport oszlopos tagja. Az általa készített tárgyak teljes mértékben a saját elképzelései alapján születnek meg, azokon lelki finomsága, tervei és vágyai is tükröződnek. Az ő munkája és másoké is megtekinthető a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán, a szavazás a bélyegképek alatt leadott like-okkal történik. Minden kategóriában a legtöbb like-ot szerző pályamű nyer. A voksokat augusztus 21-én, 12 óráig várják. A szervezők bíznak abban, hogy a pályázat és a közösségi média által még több emberhez eljuthat a fejlesztő foglalkoztatás területén zajló értékteremtő munka.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában