Sok diáknak jól sikerült a matek

2024.01.20. 15:30

Megírták szombaton a központi középfokú felvételit Zalaegerszegen is

Szombaton országszerte 537 helyszínen több mint 72 ezer diák írta meg a központi középfokú felvételi vizsgáját, ők a 9. évfolyamra, a hat és nyolc osztályos gimnáziumokba, valamint a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkeztek. Lapunk a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium előtt érdeklődött, hogy miként sikerült a megmérettetés.

Mozsár Eszter

Balogh Zsolt és Kondákor Zoltán osztálytársak, a Zalaegerszegi Zrínyi Gimnáziumba is együtt érkeztek, hogy megírják a központi középfokú felvételit a nyolcosztályos képzésre

Fotó: Mozsár Eszter

Az intézmény előtt talán még a gyerekeknél is izgatottabban várakoztak a szülők, a végeredményt egyelőre ők sem tudják, csupán a tanulók elmondása alapján próbálták megtudni, hogy sikerült-e az írásbeli. A rövid baráti beszélgetések alapján leszűrt „közvélemény-kutatás” alapján arra jutottak, hogy például a nyolcosztályos gimnáziumba készülő gyerekek nagy része inkább a magyart tartotta nehezebbnek, a matematika sokkal jobban ment. A tesztet egyébként csak egyszer, egy iskolában kell megírni, annak eredményét országszerte elfogadják, hiszen a feladatsorok mindenki számára egységesek.

Schneider János igazgató irodájában érdeklődtünk, hogy hányan írják itt az idei írásbelit.

– A mai napon 151 diák érkezett hozzánk, tíz osztályteremben írták a magyar nyelv- és irodalom, valamint matematika tantárgyból a vizsgát. Mind a két tantárgynál kétszer 45 perc állt rendelkezésükre, matematikán csak körzőt, vonalzót, szögmérőt és íróeszközt, míg a magyar felvételin csupán kék vagy fekete tollat használhattak. Az Arany János Tehetséggondozó Programra jelentkezők már tegnap megérkeztek, akkor képesség- és motivációs tesztet írtak, illetve szóbeli meghallgatáson vettek részt, majd az éjszakát a kollégiumban töltötték, onnan érkeztek reggel a központi felvételire iskolánkba – tájékoztatott Schneider János. - Azt nehéz megmondani most, hogy hányan fognak ténylegesen idejárni. Az azonban biztos, hogy az előzetes felmérések alapján szeptembertől általános tantervű, négy évfolyamos gimnáziumi képzést is indítunk, ilyen jellegű képzés jelenleg nincs a városban.

A Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium előtt izgatottan várakozó szülők a központi középfokú felvételi vizsga napján
Fotó: Mozsár Eszter

Az igazgató annyit elárult, képzéseikre általában két és félszeres, háromszoros a túljelentkezés. A nyolc évfolyamos képzésen a 28 helyre 83 jelentkezés érkezett. A tehetséges, ám rászoruló tanulóknak és családjaiknak nyújt lehetőséget az Arany János Tehetséggondozó Program, arra általában nincs túljelentkezés. Előzetesen a decemberben lezárult pályázati feltételeknek kell megfelelni, utána lehet részt venni a felvételi eljárásban.

A Zalaegerszegi Tankerületi Központ tájékoztatása szerint a Zrínyi Miklós Gimnázium mellett a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban 205 fő (közülük 152 fő a 9. évfolyamra, 53 fő pedig a hatosztályos képzésre, azaz a 7. évfolyamra), az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI-ban pedig 113 fő írta meg a felvételit, utóbbi helyszínen csak a 9. évfolyamra jelentkezők. Országszerte összesen 72 ezren felvételiztek, ebből 55 ezren a 9. évfolyamot, több mint 10 ezren a hat évfolyamos gimnáziumot, közel 7 ezren pedig a nyolcosztályos képzést célozták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában