Az önkormányzat beruházásában

2024.01.31. 15:00

Sószoba épült pacsai gyerekek, felnőttek számára

Sószobát alakítottak ki a kisváros egészségházában, februártól kezdődik a próbaüzem, délelőtt a gyermekeket fogadják, míg a felnőttek délután és este próbálhatják ki a sóterápia jótékony hatásait.

Kelemen Tamás és dr. Lekszikov Gábor a sószobában, jobbra a sógenerátor látható

Fotó: A szerző

 A beruházás ötlete először 2021-ben vetődött fel, de csak tavaly kapta meg az újjáalakult képviselő-testület támogatását, árulta el érdeklődésünkre Kelemen Tamás polgármester. Mint mondta, a sószobához szinte kínálkozott az egészségház használaton kívüli része, ahol 2010-ig az orvosi ügyelet működött, később pedig a mentőállomás, illetve az orvosi, fogorvosi és védőnői rendelők felújításakor volt ideiglenes használatban. Első lépésként a leendő sóterápiás részleghez a mosdót és WC-t  építették ki, ami komoly belső átalakítással, falbontással, leválasztással, vezetékezéssel járt. Ezzel egyébként az egészségház eme szárnyának használhatósága is javult, mert a szomszédos, most még funkció nélküli helyiség alkalmassá vált egyéb feladatok – például véradás – befogadására.  A 4,6 millió forintba került felújítást követően novemberben már elkezdhette a sószoba berendezését az erre specializálódott sajószögedi cég. 
A húsz négyzetméteres helyiség két falán felépített natúr, festés nélküli borovi fenyőből épített állványokra parajdi kősó darabok kerültek, összesen 1850 kilogramm. Ezek a nátrium-klorid mellett sok más értékes ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaznak. Másik fontos tulajdonságuk, hogy porózusak, így nagy az aktív felületük. 
A kezelés hatékonyságának növelésére sógenerátort is beépítettek.  Ez a készülék a nagy tisztaságú speciális orvosi, gyógyszerészeti sót megőrli mikron nagyságú szemcsékre, amiket aztán füstszerűen a levegőbe porlaszt. A sószemcsék órákon át képesek a levegőben lebegve maradni. 
A 2,6 millió forintos költséggel berendezett helyiség emellett színterápiás kezelésre is alkalmas, ehhez pedig megvilágított himalájai sótéglákat építettek be. Ennek anyaga Pakisztánból érkezett, minőségét akkreditált labor tanúsította.
Kelemen Tamás arról  is szólt, hogy az egy időben 15 személyt fogadni képes sóterápiás szoba működési rendjét a két hónapos próbaüzem után alakítják ki, és áprilistól léptetik életbe. A pacsai óvodába, iskolába járó gyermekek, valamint a helyi lakosok számára ez az alkalmanként 30-45 percig tartó egészségvédő szolgáltatás ingyenes. Később pedig meg kívánják nyitni a környékbeliek előtt is, ennek feltételeiről még nem döntöttek.
Az intenzív száraz sóterápiás helyiséget az első között próbálta ki dr. Lekszikov Gábor, a városi gyógyszertár vezetője, aki úgy nyilatkozott, a sóterápiás kezelés jótékony hatása közismert, különösen a légúti betegségben szenvedőknek ajánlott. Mint mondta, szívesen tart majd ismeretterjesztő foglalkozásokat is az érdeklődők számára, hogy megfelelő módon tudjanak élni az egészségvédelem eme eszközével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában