Több kilogramm érmet gyűjtött sportpályafutása alatt a nagykanizsai úszó, Zámodics Márk

Tengeren karúszóval tanul úszni

– Aktív gyermekkorom volt, vittek a szüleim sportolni, kerékpározni – mesélte Márk. – Tanítottak úszni a nyaralásokon nyílt vízben a tengeren, kezdetben karúszóval. Aztán egyszer édesapám anélkül dobott be, de nem estem kétségbe, és megtanultam az alapokat. Ezt látva a szüleim lelkesedése nem hagyott alább, ahogy az enyém sem, megkedveltem az úszást. Fociztam, karatéztam, s kipróbáltam a duatlont, futottam és kerékpároztam a szabadidőmben is. Mégis az úszás kapcsolt ki a legjobban, érdekelt a sportág is. Már szinte az első pillanattól kezdve, vagyis hatévesen jól éreztem magam a vízben. Ráadásul a rajongásomat csak tovább fokozta, hogy jó társaság jött össze, hamar barátok lettünk.

A hideg vizet nem lehet megszokni...

Zámodics Márk hozzátette: az első versenyeken elért sikerek még inkább meghozták a kedvét, jól ment, nagyon megszerette a vizet. Sőt mindig akart fejlődni, és 110 százalékos erőbedobással küzdött és legnagyobb ellenfelét, vagyis magát és az időt akarta legyőzni.

– Tizenkét éves koromtól heti 9-10 edzésre jártam, ebből négyszer reggeli tréning, vagyis 5.30 órakor kellett kelni, hogy 6 órára már a medencébe ugorhassak – folytatta. – Az minden reggel nagyon hideg volt, de nem tántorított el. Az úszás tökéletesítése mellett még az erősítésre is nagy hangsúlyt fordítottunk. Jelentős energiákat kell mozgósítani és a legtöbbet beletenni, hogy jó eredményeket érjek el, és hétvégente versenyeztem. Bár elvett időt a családtól, de a mai napig hálás vagyok a szüleimnek, akik hittek bennem, támogattak és vittek edzésre. A viadalokra rendszerint elkísértek, szurkoltak és biztattak, ez óriási erőt adott a fejlődésemhez.

A Zalai Hírlapban is szerepelt

Márknak gyorsan jöttek az eredményei, a szobája egyik falát szinte teljesen betakarták az érmei, több kilogrammnyit halmozott fel a dobogós helyekért járó medálokból, Arra a Zalai Hírlap egykori "Kölyök" rovatában megjelent cikkre is szívesen emlékszik, ami szintén nagy elismerést jelentett számára.

– Az akkori eredmények közül szívesen emlékszem a miskolci 2011-es gyermek országos bajnokságra, ahol 200 méter gyorson bajnoki címet ünnepelhettem – mondta. – A nagykanizsai Dél-zalai Vízmű SE 4x100 méteres gyors és vegyes váltó is bronzérmes lett. Szép emlék az utána lévő években az országos diákolimpia győzelem, vagy 2014-ben Belgrádban Közép-Európa bajnokságon a serdülő válogatott tagjaként a 4x200 méteres gyors váltóval ezüstérmet szereztünk, magyar címeres melegítőben a dobogón állni szintén jó érzéssel töltött el.

Zalában először Márk úszott 2 percen belüli időt

– Nagyon sok megyecsúcsot szerezhettem. Büszke vagyok arra, hogy Zalában én voltam az első, aki a 200 méter gyorsot 2 percen belül teljesítettem. Másfél évet vártam arra, hogy 2,01 percről lenyomjam az időt 1,59 percre. Ekkor 16 éves voltam, épp Berlinben egy korosztályos nemzetközi versenyen vettem részt.

Felismerte a hiányosságait, orvos lett

Márk a nemzetközi mezőnyben betöltött szerepét mérlegre tette. Fiatalon felismerte, hogy bár a legjobb nyolc közé rendszerint bekerült, ám nem a dobogó valamelyik fokáért küzdött. Belátta, hogy nincs benne annyi lendület, ami továbbvinné a profi karrier felé.

– Nagykanizsán az edzőm, Polgár Sándor nagyon sok terhelésélettannal foglalkozó tréninget tartott nekünk – fogalmazott. – Ilyenkor pulzust mértünk, tejsavértékeket elemeztünk, és az ott megtanult tudást a mai napig kamatoztatom. A szüleim példáját követve eldöntöttem: orvos leszek. Szép hivatásnak gondoltam, hogy más emberek egészségéért dolgozzak. A sportszeretet miatt a sportorvoslás felé irányítottam magam. A mozgást nem hagytam abba, az egyetemen is úsztam, majd a hobbisportokat próbáltam ki. Ekkor tudományos diákköri hallgatóként a fővárosi Semmelweis Egyetem, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika sportkardiológia munkacsoportba kerültem. Jelenleg kardiológus rezidens és PhD-hallgató vagyok.

Nagykanizsa élményeket adott

A legemlékezetesebb nagykanizsai élményei közül a Kanizsa Kupákat emelte ki. Nagyon élvezte, hogy hazai közönség előtt lehetett versenyezni, gyerekkora óta imádta Nagykanizsa közönségét. Váltókat és úgynevezett csillagszóró futamokat úsztak, ahol mindig frenetikus hangulat uralkodott, hiszen egy nagy család voltak.

– Tízéves lehettem, amikor váltóban versenyeztünk és rosszul állt a csapat – mosolygott. – A többiek azt érezték, nem lehet meg a győzelem. Ekkor, negyedik emberként csobbantam a medencébe és minden erőmmel az utolsó métereken lehajráztam a kaposvári úszót, amivel aztán nyertünk. Utána bármikor, ha a váltó csapatért kellett úszni, sokkal jobban teljesítettem.

Zámodics Márk a stafétát Bévárdi Gyula egykori tornaedzőnek adta át.