Kiss Ernő az Orgonában

2018.09.11. 07:00

Folytatódik a Művészbejáró című beszélgetéssorozat Zalaegerszegen

A Jászaidíjas Kiss Ernő színművész, a Hevesi Sándor Színház tagja lesz a vendége szeptember 13-án, csütörtökön fél hatkor a Művészbejáró az Orgonában nevet viselő beszélgetéssorozatnak.

Arany-Horváth Zsuzsa

Kiss Ernő a Caligula helytartójában Fotó: Pezzetta Umberto

A megyeszékhelyi színház iránt mecénási tevékenységgel is elkötelezett Siklósi-házaspár ötlete nyomán másfél éve elindult sorozat a zalai művészvilág közismert és közkedvelt tagjait invitálja kötetlen beszélgetésre a névadó Orgona Kávéházba (Ady utca).

A színművészek közül Farkas Ignác, Balogh Tamás, Pap Lujza, Czegő Teréz, Urházy Gábor László után ezúttal az idén tavasszal közönségdíjat nyert Kiss Ernő lesz a vendég, akit a barátai és a közönség tagjai egyaránt Pumukli, Puma becenéven szólítanak.

Kiss Ernő a Caligula helytartójában Fotó: Pezzetta Umberto

A galamboki születésű 44 éves művész 1992 óta tagja a zalaegerszegi teátrumnak, e színház nevelése. Időközben a színház és közönségklubjai által alapított összes díjat elnyerte. Legutóbb az Ötödik pecsét és a Caligula helytartója című drámában alakított kimagaslót, de a Gézagyerek, a Herner Ferike faterja és a Vaknyugat is fontos állomása a pályájának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában