2019.01.08. 15:00
Dalünnepre várják a kórusokat Keszthelyen
A városban több helyen mutatkoznak majd be azok a kórusok, akik a Keszthelyi Dalünnepre érkeznek majd júniusban. A fesztivál célja az amatőr kóruskultúra erősítése és hogy az énekesek tanulhassanak egymástól.
Egy korábbi dalünnep egyik eseményén C. Tóth Zoltán, a fesztivál szervezője
Már hagyománnyá vált a Keszthelyi Dalünnep, melyet néhány éve az 1910-ben megrendezett esemény nyomán hívtak újra életre. A hatodik alkalommal megrendezett találkozón egyházi és világi művekkel mutatkoznak majd be az amatőr kórusok június 21-én és 22-én. C. Tóth Zoltán karnagy, főszervező elmondta: a Dalünnepen kórusminősítésre is lesz lehetőség, de olyan énekkarokat is várnak, akik ezt nem kérik. A kórusok a Balatoni Múzeumban és a Fő téri templomban lépnek fel, s a kastélyban, valamint utcai sétakoncerteken is dalolnak majd. Idén is lesz énekes fáklyás felvonulás és összkar a Balaton-parton: az előző fesztiválon több mint 50 kórus 1800 tagja énekelt együtt. Nevezni február 15-ig lehet: a jelentkezési lap megtalálható a Keszthelyi Dalünnep internetes oldalán.