Frissen Zalából

2021.11.22. 12:00

Újabb ösztöndíjat kapott a badacsonyörsi alkotó, Vollein Ferenc

Vollein Ferenc festőművész az EMMI-EMET szakmai kuratóriumának legfrissebb döntése alapján 2015, 2017 és 2019 után 2021-ben negyedik alkalommal is elnyerte a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat és képzőművészeti elismerést.

ZH

Vollein Ferenc (jobbról) Márfi Gyula érsekkel egy kiállításmegnyitón

Fotó: ZH

A jelentős összegű ösztöndíjat csúcstechnikájú audovizuális eszköz beszerzésére, képzőművészeti kellékekre, képkeretezésre és festészeti segédeszközök vásárlására fordíthatja a Badacsonyörsön élő alkotó. Lapunkat arról tájékoztatta, hogy a kuratórium rendkívül szigorú feltételrendszer alapján hozta meg a döntését. Figyelembe vették az elmúlt három év hazai és nemzetközi képzőművészeti elismeréseit, az alkotómunka valamennyi eredményét. Vollein Ferenc egyúttal ismét jogosulttá vált arra, hogy használhassa a „Nemzet Fiatal Tehetsége” címet.

A 22 éves alkotónak – aki elsősorban az Ó- és az Újszövetség történeteiből, s a magyar történelemből merít ihletet, s gyakran ábrázolja a balatoni, toszkán és dél-itáliai tájakat –, november 8-án Kaposváron, a Somogy Megyei Kormányhivatal Galériájában nyílt meg a legutóbbi tárlata. A Színek az égből című, ötvenegyedik önálló kiállítását egybekötötték a negyedik képzőművészeti kiadványának bemutatójával. Munkáit Lőrincz Sándor Pro Urbe-díjas író, újságíró és galériavezető meghívására mutatta be, aki egyben a tárlat kurátora is.

Emellett két festményének (Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza portréi) ünnepélyes sümegi átadására és végleges elhelyezésére is sor került a Kisfaludy Sándor Emlékmúzeumban.

Vollein Ferenc (jobbról) Márfi Gyula érsekkel egy kiállításmegnyitón
Fotó: ZH

Vollein Ferenc, visszatekintve az elmúlt időszak eseményeire, megosztotta lapunkkal, hogy májusban megnyitotta a Kortárs Képzőművészeti Galé­riáját Badacsonyörsön. Galériája szerepel a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozatának hivatalos művészeti-kulturális kínálatában és weboldalán is.

Júniusban Zalaegerszegen nyílt kiállítása az Olaj- és Gázipari Múzeum Galériájában a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat részeként. Augusztusban az Ars Sacra Fesztivál keretében, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szellemiségének jegyében Keszthelyen, a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika Kerengő Galériájában mutathatta be mintegy 30 alkotását.

Szigliget látképe, részlet
Fotó: ZH

Ábrahámhegy képviselőtestületének döntése alapján 2023-ban, szintén a Veszprém–Balaton EKF keretében fél éven át látható tárlata nyílik meg a Bernáth Aurél Galériában a balatoni mondákat és legendákat feldolgozó festményeiből. A tematikus sorozat 35 alkotást ölel fel.

Beszámolt az alkotó még arról, hogy a Színek az égből című képzőművészeti albumáról egy hosszabb esszé jelent meg a napokban az ország egyik legjelentősebb irodalmi és művészeti folyóiratában, a Böszörményi Zoltán által szerkesztett Irodalmi Jelenben dr. Zóka Péter művészetfilozófus PHD tollából.

ÖTVENEGY ÖNÁLLÓ TÁRLAT

Vollein Ferenc 22 éves, Bada­csonyörsön élő festőművész. Több mint 13 éve foglalkozik festészettel. Várpalotán, a magániskola gimnáziumában végzett és érettségizett a képzőművészeti tagozaton 2019-ben. Mostanáig 51 önálló tárlata nyílt, és számos csoportos kiállításon vett részt. Eddigi képzőművészeti munkássága legmagasabb szintű elismerésének azt tartja, hogy 2016-ban általános pápai audiencián Rómában, a Szent Péter téren fogadta I. Ferenc pápa a Szent Márton-év alkalmával. A pápának személyesen nyújthatta át a Szent Márton megkereszteli édesanyját című alkotását, amely így bekerült a Vatikáni Múzeum és Képtár pápai magángyűjteményébe. Festményei számos köz-és magángyűjteményben fellelhetők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában