Öko-játszóteret avattak, fákat metszettek

2023.03.26. 11:30

Kikeleti forgatag a skanzenben

Mintegy háromszázan látogattak el szombaton a Göcseji Falumúzeum évadnyitó rendezvényére, ami egyben a „A Göcseji Körte éve 2023” programsorozat nyitánya is volt. A szakmai bemutatók mellett felavatták a szabadtéri gyűjtemény legújabb létesítményét, a Zöld sziget öko-játszóteret.

Mozsár Eszter

A gyermekvédelmi központ lakói birtokba vették a homokozót. Középen Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója

Fotó: Mozsár Eszter

A hagyományokhoz híven Gyümölcsoltó Boldogasszony napján hasznos információkhoz jutottak mindazok, akik kertjüket, veteményesüket szeretnék rendben tartani. Délelőtt Kovács Gyula erdész, a Tündérkert mozgalom alapítója Régi körtefák dicsérete címmel tartott előadását, majd Darázsi Zsolt mutatta be a göcseji körtefajtákat, illetve Oszkocsil Zoltán ismertette a magaságyások elkészítését. A tavaszköszöntő programon hobbikertészek találkoztak, magbörzét és facsemete vásárt tartottak, a gyermekeknek beporzónapi gyermekfoglalkozást szerveztek. Az Andráshidai Borbarát Kör volt a borverseny és borbírálat házigazdája.

A gyerekek ültetésre váró magokat válogatnak az újonnan átadott öko-játszótéren

Délután Balaicz Zoltán polgármester, Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatója, Varju András osztályvezető és Borsics Balázs, a kivitelező Miell Greenlife Kft. ügyvezetője jelenlétében avatták fel a múzeum legújabb létesítményét, az önfenntartó gazdálkodást népszerűsítő öko-játszóteret. A Zöld szigetet száz százalékban újrahasznosított alapanyagokból (főleg műanyagból) épült. Mindezt először a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ kis lakói próbálhatták ki.

A játszótéren babaház, homokozó, komposztáló, több pad és virágláda kapott helyet. Az egyik magaságyást a gyermekek „örökbe fogadták”, azaz rendszeresen látogatják majd és gondozzák az ott ültetett növényeket.

Verkman Bertalan kertészmérnök tartott metszési bemutatót
Fotós: Mozsár Eszter

Idén a keszthelyi Verkman Bertalan kertészmérnök mutatta be a szelíd metszés fogásait a skanzen bejáratánál található két almafán, amiket egyébként öt éve telepítettek a Göcsej Természetvédelmi Alapítvány tagjai. A gyümölcsfák mellé szombaton a Kovács Gyulától ajándékba kapott, Petőfi Sándor legendás körtefájának oltványát, valamint Zrínyi körtefáját (Zelenka) és egy sózó körte csemetét ültettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában