Szólásért való ének

2023.04.14. 12:30

Költészet napi programot tartottak Lovásziban Farkas Tibor énekmondóval

Csütörtökön 20. századi költők megzenésített verseit hallhatta a közönség a költészet napi rendezvényen az Olajbányász Művelődési Házban Farkas Tibor énekmondó előadásában.

Korosa Titanilla

Farkas Tibor verses-zenés összeállítással érkezett

Fotó: Korosa Titanilla

Farkas Tibor énekmondó, az Igricek együttes tagja a napokban lenti és lovászi általános iskolásokat is bevezetett a versek világába a költészetnapja alkalmából számukra szervezett találkozókon, a felnőtt hallgatóság pedig a Szólásért való ének című előadását hallhatta Lovásziban.

Az előadó elmondta, hogy olyan verses-zenés összeállítással érkezett, mellyel részben a költészet napjára készült, ám mivel nem csak ezen a napon kedveli a közönség a költeményeket, így más alkalmakkor is színpadra áll a műsorral.

Az előadó a a közönség érdeklődéséhez is igazodott Fotós: Korosa Titanilla

– Buda Ferenc hasonló című költeménye adta az előadás címét, emellett hallhatók megzenésített versek Ratkó Józseftől, József Attilától, Adytól, Petőfitől, illetve személyes kedvenceimtől, Nagy Lászlótól, Szécsi Margittól – mondta Farkas Tibor. – Vagyis főként a 20. század szerzőitől válogattam, ezek adják az előadás vázát, de közben a közönség érdeklődéséhez is igazodok.

Arról is beszélt az énekmondó, hogy jó benyomásokat szerzett az iskolásoknak szóló előadásain, a gyerekek érdeklődnek a versek iránt, ha azok számukra érdekesen, az ő nyelvükön vannak tálalva.

Azt is elmondta, hogy május 20-án koncertet tartanak az Igricek együttessel Nagykanizsán, ahol diákok is énekelnek majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában