2023.05.16. 15:30
Az egykori tanulók munkáiból nyílik kiállítás és generációs találkozó is lesz
Forrás: Kiskanizsai Általános Iskola/Facebook
A Kiskanizsai Általános Iskolában a héten több, ingyenesen látogatható programmal is várják az érdeklődőket. A sort május 17-én szerdán 15 órakor egy gyűjteményes kiállítás várja, ahol az intézmény egykori diákjai fotóikat, festményeiket és egyéb alkotásaikat mutatják be az érdeklődőknek. A kiállítók névsora: Babatiné Sörlei Ibolya, Horváth Márton, Horváthné Szabó Erika, Kuzma Bernadett, Pelesz Alexandra, Szabó-Simon Bernadett és Tóth Tamás. A tárlatot Molnár Tibor, a Kanizsa Fotóklub tagja nyitja meg. Ezután május 19-én pénteken 17 órától tavaszi évfordulós gálát szerveznek az intézmény aulájában. Az iskola ebben az évben ünnepli a Templomtéri iskola fennállásának 180., a Rácz utcai iskola alapításának pedig 140. évfordulóját, sőt a két iskola összevonásának 26. születésnapját is. Ebből az alkalomból pedig generációs találkozót szerveztek, melyre minden egykori tanulójukat szívesen várják.