Minden gyerekből ki lehet szeretni a jót

Hiányzik? A diákok, a gyerekek igen, a szervezeti keretek, az iskolai feladatok nem nagyon, mondja. Túl sok a tanórán kívüli pluszteendő. A segítségkérő volt tanítványok, vagy a régiek gyerekei megadják a diák-tanár élményt.  

Úgy ment nyugdíjba, hogy az utolsó pár hónapban online módon tanított, a személyes jelenlét hiánya miatt a váltás szinte besimult a mindennapjaiba. Amiket már a családjának szentel, erre tudatosan készült is.

A pedagógusnap előtt tisztelegve kértem beszélgetésre Tölgyesné Kovács Katalin tanárnőt, akit Rátz Tanár Úr Életműdíjjal tüntettek ki decemberben. A hivatás egyik legnagyobb elismerése, hiszen a volt tanítványok ajánlására ítéli oda az „Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért” kuratóriuma, amit három nagyvállalat: az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon NyRT. alapított, főleg a szakember-utánpótlásuk érdekében. 2022-ben már 22. alkalommal adták át a természettudományos tárgyakat oktató legjobbaknak a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Beszélgetőpartneremet Winterl-díjas diákjai ajánlották, akik már valamennyien sikeresek a saját területükön, s természetesen van köztük kémiatanár is. Például Varga Bence személyében, aki a felterjesztéssel kapcsolatos teendőket is magára vállalta. Többek közt a laudáció megfogalmazását: „Tölgyesné Kovács Katalin a szegedi egyetemen töltött öt év után került vissza alma materébe biológia-kémia szakos pedagógusként. A tanári hivatásnak szentelt négy évtizede alatt végig a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium maradt a fő munkahelye. Évtizedeken át nyugdíjazásáig volt vezetője az iskola biológia–kémia munkaközösségének. (...) Azon kevesek közé tartozik, akik mindkét tárgyuk tanítását kimagasló módon végezték pályafutásuk alatt. Ezt támasztja alá tehetséggondozó tevékenysége, kémia- és biológiaversenyek széles spektrumán értek el országos szinten is szép eredményeket tanítványai. Számos diákja választotta az orvosi, állatorvosi, gyógyszerészi,  biológus, vegyész,  mérnöki, illetve a tanári pályát.  Az Arany János Tehetséggondozó Program révén részese volt a hátrányos helyzetű zalai tanulók kémia- és biológiatanításának. Megyei szaktanácsadóként nagy gondot fordított saját képzésére, kollégái ismereteinek bővítésére. Számos alkalommal tartott előadást, illetve publikált, feladatgyűjtemények szerzője, kiadványok lektora. Egy évtizeden át a felsőoktatásban is részt vett óraadó tanárként. Kiváló tevékenységét minősíti számos díj:1997-ben Kitaibel Pál-Emlékplakett, 2012-ben Móra János-díj, 2013-ban a Gimnázium Legsikeresebb Tanára díj,  2014-ben MOL Tehetséggondozásért díj,  2014-ben Bonis Bona díj, 2017-ben Hevesy György-díj, 2020-ban Zrínyi-emlékérem,  2021-ben Pedagógus Szolgálati Emlékérem.”

A szakmai ív tiszteletet parancsoló tényei mögött kedves, a diák személyiségére mindig odafigyelő hölgyet képzeljenek el, aki a szigor és az emberiesség kevercsével vette le a lábáról a tanítványait. Elvégre kémikus.

– A gyerekek érzik a bizalmat, sőt, viszonozzák. Alapvetően szeretni kell őket. Megosztják a legbelső titkaikat is, ha tudják, figyelmes a tanár és arányosan bánik a fegyelmezéssel. Az emberekkel való optimális bánásmód lehet a pálya titka, hiszen az empátia nem nagyon tanulható, a tekintély kialakulása sem igazán megfogható, régebben több volt belőle, bár szerintem az egész társadalmat érinti a fogyó tisztelet – hallom a kiforrott véleményt a generációk óta pedagógus felmenőkkel rendelkező, Hottón felnőtt tanárnőtől. A saját szülei is tanították, a biológia iránti kötődés pedig hamar megalapozódott.

– Kisgyerekként szabadon csatangoltunk mezőn, erdőn, ránk ragadt az ismeret, és már akkor szerepeltem tantárgyi versenyeken. A Zrínyibe ehhez képest orosz tagozatra kerültem. A továbbtanuláskor választottam a biológia mellé a kémiát. Szeretem az egzakt, egyértelmű követelményeket.

A tanári pályán a diákok is inspirálták, együtt keresték a válaszokat, a pluszismeretek pedig számtalan kiváló versenyeredményt hoztak. A kémia óra kísérletei növelték a tárgy iránti érdeklődést, noha a heti egy-két óra fájdalmasan kevés, ráadásul csak az első két középiskolai évben kötelező a tantárgy. Pedig a mindennapi életben percenként találkozunk a kémiatudásra apelláló helyzetekkel. Miért vegyünk gumikesztyűt, ha Domestost használunk, miért ne öntsük össze a hipót a sósavval...

– Szerettünk kísérletezni, az anyagok beszerzésével nem volt gond, a támogató alapítvány segített, de nekem is megvoltak a forrásaim. Így modelleztük a vulkánt, ami robbanhat, ha nem jó a dikromát kimérése, a fáraó kígyóját, az alumínium és jód társításával lila füstöt, az elefánt fogkrémjét, ami kevés mosogatószer és hidrogén-peroxid elegye – meséli, s a hallgató szinte a kémialaborban érzi magát.

– Szeret főzni? Az is kémia.

– Szeretek, de nem ilyen közelítésből. Bár jól jön a tudás: a daragaluskát gyorsan el lehet készíteni késhegynyi szódabikarbónával. A divatos fermentálást a tejsavbaktériumnak köszönhetjük, az erjedés során a cukorból tejsavat gyártanak a baktériumok. Tíz éve kaptam kefirgombát, amit kétnaponta átöblítek, karbantartok, s azóta is jó szolgálatot tesz, ha kefirt szeretnénk.  

– Sosem akart kutató lenni?

– Nem, bár a kíváncsiságom mindig keresi a magyarázatokat. Az egyetemi szakdolgozatom ökológiával foglalkozott, 1980-ban ez még kevéssé volt fókuszban. A Szeged melletti zsombói maradványláp növénytársulásait, kölcsönhatásait vizsgáltam, a terület ma már nem is létezik. Feltöltődés, klímaváltozás, emberi beavatkozás... Visszatérve a válaszhoz: a tanítás biztosan jobban nekem való, mint a vegyészet vagy a biológusság.

– Az iskolai oktatás és a nevelés harmóniáját, egyensúlyát hogyan lehet létrehozni?

– Én mindig próbáltam egyensúlyban tartani, negyvenéves pályafutásom első felében jobban sikerült. Az értékrendek, akár a szülőké, akár a diákoké közelebb álltak az enyémhez 20-30 évvel ezelőtt. Idő is kell a neveléshez, amiből egyre kevesebb lett, így aztán körülményesebben működik a példaadás és a személyes kapcsolat. Heti egyszeri 45 percben nehezen alakul ki. Osztályfőnökként több lehetőség nyílt, olyankor a gyerekeket jobban a magáénak érzi az ember. Őrzök néhány mély beszélgetést az emlékeim közt, jó pár családi gondba, tinédzserbánatba beleláttam, tudom, mitől sérül az önbizalom. Szerintem az egymásra figyelés az alapja a hasznos tanár-diák kapcsolatnak. Ez nagyon megváltozott. Ami 20 éve feldúlt egy tizenévest, az ma már nem rázza meg, annyira átalakult az érzelmi viszonyulása a környezetéhez. A materiális jellegű problémák sokkal jobban érdeklik őket. Egymásra sem figyelnek úgy, ahogy régebben. Egy példa: júniusban 30 éves osztálytalálkozóra leszek hivatalos, már hetek óta jönnek a FB-csoportban a régi fényképek, érződik, alig várják az összejövetelt, nem veszítették szem elől egymást, fontosak egymásnak. Remélem, a maiak is megtapasztalhatják majd ezt...

– A nevelés és az oktatás szimbiózisát jelképezi a legutóbbi díj névadójának munkássága. Osztja a hivatása körüli aktuális hazai aggodalmakat?

– Abszolút. Utolsóéves egyetemista ismerősöm kémiatanárnak készül, ritka kivétel. Elküldte az óravázlatait, nézzem át, egészen más az elvárás, kevésbé alapos, részletes, mint amit tőlünk követeltek.

– Miért választják kevesen a reál tantárgyakat a tanárnak készülők? Amellett, hogy a vegyész- és a biológuspálya egyébként vonzó.

– Úgy vélem, az alacsony természettudományi óraszámnak is következménye. Nehéznek tartják és sokat kell tanulni az egyetemen. A kémia nehéz is. Sajátos nyelvezet, szimbólumrendszer. A biológia pedig nagyon gyorsan változó, fejlődő tudományág. Nekünk szerencsére még régivágású szakvezetőink voltak, tőlük jól megtanulhattuk a pedagógiai módszertant, ma ebben sem vagyok biztos. Ok az is, hogy a reáltantárgyakat jól tudók inkább a gazdaságba, a versenyszférába igyekeznek, a jobb megélhetés reményében.  A tanári tevékenység egyre kevésbé önálló szellemi munka, rengeteg a beszabályozottság, az adminisztráció.

– A tankönyvek a gyorsan változó tudományágak újdonságait tudják követni?

– Középiskolás szinten még nem feltétlenül szükséges naprakésznek lenni a legújabb eredményekben. Követjük persze az új felfedezéseket, szaklapokat.  

– A díj miként érintette?

– Ilyen fajsúlyú díjam talán nincs is, nagyon nagy értéke, hogy a volt diákjaim kezdeményezték, és független a közoktatási rendszertől. Tavaly hárman is megkaptuk Zalából, kémia, biológia és matematika szakos tanárok, nagy öröm.

– A díj nagyra értékeli a tanórán túli tanári munkát. Milyen pluszt jelent a diáknak a verseny?

– A sikerélmény óriási lendületet tud adni, a tudás elmélyítése észrevétlen szemléletformáló, elég a környezetvédelem témáira gondolnunk. A kortárs kapcsolatok ekképp országos szintre emelkedhetnek, amire később is támaszkodhatnak.

–  Közhelyes a kérdés, ezt a hivatást választaná újra?

– Alighanem igen.

– Mit üzen a fiatal pályatársaknak?

– E pillanatban leginkább kitartást kívánnék. A gyerekek tudásvágya csodálatos, a tudás átadása pedig örömteli.

Férje évfolyamtársa volt, az alföldi fiú így lett zalai. Lányuk jogász, a fiuk Debrecenben dolgozik, különleges fémeszközöket, történelmi fegyverreplikákat gyártanak az egész világ számára. Tervez, alkot, megold, mondja az édesanyja. A tanárnő szabadideje javarészt kertészkedéssel telik, Hottón a szülői háznál.