2018.02.01. 19:28
Az N. Izzó SE kézisei bíznak az NB I B-s szereplésben
A Nagykanizsai Izzó SE férfi NB II-es együttese remekelt az ősszel a Délnyugati-csoport küzdelmeiben, hiszen a második helyen telelve várja a február 16-ai folytatást, amikor is a kanizsaiak a Komló csapatát fogadják.
Fotó: Szakony Attila
A kanizsaiak egyre merészebbet álmodhatnak, hiszen Madarász Péter edző szerint már nem egyszer elhangzott, az NB I B-szereplés nincs is oly’ távol legénységétől.
- Már január 3-án, tehát elég korán munkába álltunk a kerettel és kezdetben az erőnléti felkészítésen volt a hangsúly természetesen – fogalmazott a somogyi illetőségű tréner. – Most már azon szakaszában vagyunk a felkészülésnek, amikor az edzőmérkőzések is jönnek sorjában. Játszottunk már a Csurgói KK U20-as gárdájával, aztán éppen jókor jött, hogy egy dán delegáció a közelmúltbeli férfi kézilabda Európa-bajnokságra igyekezett, hiszen így fiataljaikkal is tudtunk egyet kézilabdázni. Jönnek még persze további találkozók is a csurgói és nagyatádi ellenfelekkel, hogy a bajnokságra már minden flottul működhessen.
Fentebb említettük, a klubnál határozottan előre tekintenek, mely egy lépcsőfok megugrását is jelentené a bajnoki rendszerben.
- Az első helyen álló NEKA utánpótlása is jól szerepel csoportunkban, persze esetükben sok múlik azon, hogy az NB I B-s szekciójuk a tavasszal miként teljesít. Mi azonban nem szeretnénk ezzel foglalkozni, csak magunkra, a saját szereplésünkre koncentrálunk és úgy szeretnénk kiharcolni a felsőbb osztálybeli tagságot. Célunk tehát az eggyel magasabb osztályban szereplés, amihez jó lenne megnyerni a bajnoki szezonunkat. Nem lesz persze egyszerű, de mindent megteszünk érte.
S hogy kikkel is teheti meg ezt, arra is kitért a szakember. A csapat egyébként az ősszel tíz győzelme mellett mindössze egy vereséget könyvelhetett el,
- Szakály Attila úgy határozott, hogy befejezi nálunk a kézilabdát, ugyanakkor érkezett hozzánk a szélső Tóth Simon, illetve már nem kettős igazolású nálunk a kapus Török Roland. Nem volt tehát nagy a téli játékosmozgás, a csapategység megmaradt, s ez is fontos a további eredményes szereplésünk szempontjából.