Másodjára szlovén győzelem

2022.09.13. 20:01

A keddi női meccs után októberben fiúválogatott-találkozót fogad Nova

A település ásodszor fogadott korosztályos válogatott labdarúgócsapatokat, a Léránt Lajos Sportcentrumban játszott ugyanis felkészülési mérkőzést a magyar és a szlovén U17-es leánygárda. És ezzel nincs vége…

Kerkai Attila

Sokan kíváncsiak voltak Nován a válogatottak (pirosban a mieink) mérkőzésére Fotó: Pezzetta Umberto

Felkészülten várták a helyiek az újabb találkozót. Nem egészen egy éve két U15-ös fiúválogatott (szintén magyar–szlovén párosításban) vendégeskedett Nován. Nagy szó ez egy nem egészen ezerfős település életében – így értékeli ezt a Nova SE elnöke, Szekeres Zoltán is. 

– Mindenki elégedett volt a múltkori vendéglátással, a szervezéssel – mondta Szekeres Zoltán. – A magyar szövetség keresett meg minket, hogy lenne egy újabb mérkőzés. A földrajzi közelség okán Nova valóban ideális helyszín egy-egy magyar–szlovén találkozóra. Örülünk annak is, hogy október hatodikán a két ország U16-os fiúválogatottjai is hasonló felkészülési mérkőzést játszanak majd településünkön. Büszkék lehetünk rá, hogy egy éven belül három ilyen találkozót rendezhetünk. 

Valóban nem lehetett kivetnivalót találni a helyszínben, Nován példásan rendezett környezet várta a csapatokat. 
 


Szekeres Zoltán, aki jelenleg az NB II.-es Kozármisleny férficsapatának a vezetőedzője, úgy fogalmazott, hogy segítői támogatásával az ADA Nova SE elnöki teendőit is maradéktalanul el tudja látni. És készülnek az októberi újabb válogatott-találkozóra. 

Az U17-es magyar és szlovén csapat a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőkre készül. A mieink – Schumi Dorottya szövetségi edző irányításával – a keddi, majd a csütörtöki, Szlovéniában megrendezendő visszavágót is arra használják fel, hogy megfelelő állapotba kerüljön a csapat. Telkiben októberben négycsapatos Európa-bajnoki selejtező minitornát rendeznek, ahol Bosznia-Hercegovina, Csehország és Norvégia lesz az ellenfél. Az első három helyezett folytathatja az újabb körben, s a mieink bíznak benne, hogy ők is köztük lesznek. 

A magyar csapat már a 20. percben emberhátrányba került, és végül: 
Magyarország– 
Szlovénia 1-2 (0-1) 
Nova, 200 néző. Jv.: Iványi. 
A magyar gólszerző: Berencsi Bernadett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában