A kardozó Ferencz Nóra Anna is dobogóra állhatott

2024.02.07. 13:00

Bronzérem Kanizsára a reménységek körversenyéről

Az NTE 1866 ifjú kardozói is elutaztak Orosházára, ahol a Gerevich-Kovács-Kárpáti Reménység Körverseny harmadik fordulóját rendezték meg. A kanizsaiak, Ferencz Nóra Anna révén egy bronzéremmel gazdagodtak.

Kerkai Attila

Ferencz Nóra Anna szép sikert ért el

Forrás: NTE 1866

A Gerevich-Kovács-Kárpáti Reménység Körverseny harmadik fordulójában három korosztály (gyermek, újonc, serdülő) kardozói léptek pástra és az NTE 1866 mindhárom korosztályban indított versenyzőket. A legfiatalabbak között, azaz a gyermekkorúak mezőnyében a lányoknál ketten is indultak és a legtovább közülük Ferencz Nóra Anna jutott, aki az elődöntőig menetelt, melyben csak a későbbi aranyérmestől kapott ki, így a fiatal kanizsai tehetség a nagyon értékes harmadik helyen végzett. Szita Anna közel volt a nyolcas döntőhöz, végül nem sikerült bejutnia, így ő a 9. helyen végzett.
A két kanizsai leány egy korosztállyal feljebb, az újoncok között is pástra lépett, Ferencz Nóra Anna itt 6. lett, Szita Anna pedig a 13. Újonc fiú kardban öt kanizsai indult, a táblára csak Makoviczky Mátyás jutott, aki a 21. helyen végzett.

Serdülő fiú kardban hasonló eredménnyel végeztek, mint az újoncok. Palkovits Kelemen Gergő került a táblára, ahol két győzelem után szenvedett vereséget, és végül a 13. helyen zárt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában