Hétvége

2016.07.01. 13:44

Kultúrák közötti kontrasztok

Mongóliában jurtában, Indiában egy nyomornegyedben aludt. A 41 éves nagykanizsai Markó Roland kerüli a turistautakat, inkább világszerte az ősi kultúrákat kutatja és saját határait feszegeti.

Benedek Bálint

Rengeteg veszélyt rejtenek az utazások, néhány éve kishíján megkéseltek Pekingben – mesélte Markó Roland. – Persze kicsit kerestem is a bajt, hiszen engem érdekelnek olyan helyek, amik a turisták elől rejtve maradnak. Naivan azt gondoltam minden rendben lesz, ha felülök egy tuk tuk taxira. A sofőr látta a fényképezőgépemet, s egy jól bejáratott rabló rendszer szerint egy eldugott sikátorba vitt, ahol kést szorított a torkomhoz. Ilyen helyzetben az egekbe szökött az adrenalin és egy pillanat alatt döntöttem. Feltartottam a kezem, de közben az ingem felső zsebéből óvatosan kihúztam egy bankjegyet és leejtettem.

Fotó: Markó Roland

A tolvaj reflexből a pénzért nyúlt, eközben Roland kiszabadult a fogságból és ugyan a támadója utánaszúrt, de csak az ingét szakította ki.

– Utána az amerikai akciófilmekhez hasonló jelenetek játszódtak le, hiszen fejvesztve rohantam, ő pedig üldözött – mesélte. – Aztán berontottam egy kapun, ide nem követett, pedig lejátszottam fejben melyik létrán menekülök tovább.

Roland egy kanizsai kereskedelmi cégnél dolgozik, szerencsés, hiszen az év bármelyik szakában kiveheti a szabadságát. Bár már közel 100 (!) országban járt – nem utazási irodákon keresztül –, saját költségvetéséből finanszírozza az útjait.

– Luxusszállodák helyett előfordult, hogy Indiában például egy nyomornegyedben szálltam meg, ahol önkéntes munkával fizettem a fekvőhelyért – tette hozzá. – Próbálok olyan úticélokat kitűzni, ahol tapinthatók a régi civilizációk. Érdekel, hogy a kultúráknak ma milyen arcuk van, ezért készítek annyi fotót is. Találkoztam olyan népekkel, akik nyitottak az idegenre, mások pedig eléggé zárkózottak, sőt ellenségesek is.

Roland legutóbb Mongóliában járt, a nomád életmódot folytató néptől kellemes emlékekkel tért haza. Bár a városokba már begyűrűzött a Facebook láz, ám az állattartásból élő vidéki közösségek ettől távol tartják magukat.

– A napi munka után a lazítást a vodka és a kumisz fogyasztása jelenti – folytatta. – Azonban lakhelyükön, a jurtában az ősi szokásaikhoz ragaszkodnak. Délen lépünk be, a férfiak a nyugati, míg a nők a keleti oldalon alszanak, itt van a tűzhely is. Számukra szerencsét jelent, ha egy idegent szállásolhatnak el. Kicsit meglepődtek, amikor kiderült, hogy nem eszem birkát, illetve semmilyen vörös húst. Elfogadták, bár egy idős hölgy alaposan szemügyre vett, hiszen ilyen embert eddig még nem látott.

A kanizsai férfi hozzátette: az európai higiéniát itt is, mint más ázsiai országokban el kell felejteni, hiszen a mongol sajt elég gyakran tele volt szőrrel, a fekhelyeken is orrfacsaró bűz terjeng. Ha viszont megvannak a védőoltások, akkor a szállodán kívüli helyeken ehhez hozzá kell szokni.

– Ilyen szempontból, amit talán a legnehezebb elviselni, az India – vélekedett a férfi. – Már tudatosan keresem azokat a helyeket, amiket a turisták nem láthatnak, ám mivel külföldi önkéntesek gyakran segítettek egy iskolán, ahová súlyos beteg és szegény gyerekek jártak – kíváncsi lettem.

A Gangesz-folyó partján található Váránasziban ismeretlen fogalom a tisztaság. Az európai ember számára a folyóból egy korty halálos dózis lenne. A hely rituális temetések állandó színhelye, számos oszlásnak indult állati tetemet látni a partokon. A hindu vallást gyakorlók számára mégis egy misztikus hely, s gyakran „tisztálkodnak” benne az emberek. A nyomortanyán több olyan betegség, így például a lepra is felüti a fejét, ami ellen az európaiak már rég’ védettek.

– Mégis úgy éreztem a világ ezen részét meg kellett ismernem, főleg portré fotókat készítettem, hisz’ az emberek szeméből látom igazán a civilizációk közötti kontrasztot – így Roland. – Azonban nem csak Európához képest nagyok a különbségek, Ázsián belül ugyancsak észrevehetők. Japánban első látásra óriási káosz uralkodik, hiszen hatalmas embertömeg hömpölyög az utcákon, viszont ha sokáig figyeljük őket, kiderül, hogy minden óramű pontossággal működik.

Roland szerint például Kuba nem azt az arcát mutatja, amiért Hemingway annyira rajongott. Az amerikai közeledés érezhető: a szivarozó hölgyek pénzért fotózkodnak a turistákkal. Irán újabb színt jelentett, sokat fényképezett, biztonságos ország, ahol kedvesek és nyitottak az emberek, de az állam még egy kicsit bizalmatlan: a külföldiek mozgását állandóan követik.

Markó Roland a következő túráját tervezi. A tibetiek világtól elzárt musztáng régióját fedezné fel és képein keresztül bemutatná életüket.

Címkék#utazás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!