Szervusz, Tanár néni!

Nem csoda az elszólás, hiszen az iskoláskorú gyerekek több időt töltenek a tanítóikkal, mint a szüleikkel. Kitörölhetetlen mintákat kapnak, beléjük ég a tanár személyiségének minden apró jegye. Nagyon nem mindegy tehát, kik, milyen körülmények, komfortérzet közepette nevelik fel az utánunk jövőket.

- Én óvodáskoromban tudtam, hogy óvónéni leszek. Egészen addig, amíg iskolába nem mentem. Mindig tanítósat játszottunk, persze én voltam a tanító néni. Írattam dolgozatot is az osztálytársaimmal, simán engedelmeskedtek. A baki általános iskolába jártam, most néhány volt tanárommal együtt dolgozhatok. Gáspár Andrásné adta a kezembe a furulyát. A felső tagozatban Szabó Nándorné szigorú volt, de imádtuk. Máig köszöntjük egymást névnapokon - Béresné Simon Eszter 1991-ben Kaposvárott szerzett tanítói diplomát.

- Imádtam a táblát és a krétapor illatát - Molnár Adél német szakos tanító 2002-ben Győrben tanító szakot végzett, Ajkán kezdett, onnan került Bakra. Családi az indíttatás, több pedagógus is van a környezetében. A napközis tanító nénire emlékszik szívesen, mivel nevelt is nem csak oktatott. - Rengeteget kirándultunk, játszottunk vele. A középiskolában a magyartanárom pedig szinte barát volt, és már akkor használta a most már általános kooperatív oktatási módszereket.

Adél pontosan emlékszik, hogy még főiskolásként április 2-án állt először az osztályban a katedrára.

- Jó kezdet volt, jól éreztem magam, a harmadikban németórát tartottam, előttem van most is egy copfos szemüveges kislány várakozó tekintete - mondja, amikor arról érdeklődöm, a szorongás vagy az önbizalom jellemezte az első pillanatot. Eszter (akinek már 20 és 14 éves gyermekei vannak) Pusztaszentlászlón esett át a tűzkeresztségen, méghozzá összevont osztályban, hiszen kis létszámú, újraindított falusi iskoláról volt szó.

Fiatalok, mert gyerekek között élnek. Béresné Simon Eszter és Molnár Adél a baki általános iskola pedagógusa Fotó: Ohr Tibor

- Egész éjjel készültem, terveztem, erre ott álltam egyszerre az első és második osztály előtt, semmi nem úgy volt, ahogy gondoltam. Októberben azt hittem, elhagyom a pályát. Aztán kiderült, van előnye, néha az elsős válaszolt a másodikos kérdésére, ők meg tudtak ismételni. Már Bakon tanítottam, amikor átjött onnan a volt tanítványom húsvétkor meglocsolni. El ne hervadjak, azért.

Szervusz Tanár néni!, köszöntik őket gyakorta már meglett emberek az utcán.

Nehéz hozzászokni, mondják beszélgetőtársaim, de semmihez sem hasonlítható érzés, hogy a gyerekek csüngnek a tanító szaván, alig várják, hogy feladatot kapjanak. Nem csak az osztályteremben, a kiránduláson, a színházi és mozilátogatáson, a múzeumban, a táborban is.

- Méghogy a tanárnak sok a szabadideje...

A kisiskola előnye? Jól ismerik a családokat, szoros szövetségben lehetnek a közös cél érdekében, ami az okos, ügyes gyerekek nevelése.

- Megható élmény?

- Gumipókot hozott karácsonyra a Jézuska, mondta az egyik tanítványom félve, amikor a téli szünet után az élményeket vettük számba, a többiek a segítségére sietve elmondták, mi mindenre jó az, hogy ne érezze rosszul magát. Sérült társukat pedig a kérésem nélkül segítették - meséli Eszter. - Az EMK sokat segít ám!

Tudni kell, mindketten évek óta alkalmazzák az erőszakmentes kommunikáció (EMK) módszereit, amely a konfliktuskezelés nemzetközi tapasztalataira, többek között a túszmentésre alapoz. Ezt már a szülőknek is megtanították. De ezerféle másféle új módszert tanulnak hétvégente, szabadidejükből áldoznak, hogy élményszerűen, a világ gyors változásaihoz igazodva taníthassanak. Tudatosan figyelnek a kiégés jeleire, őrzik hivatástudatuk lángját, keresik az intellektuális impulzusokat, lehetőségeket. Pályázatokat figyelnek, képzik magukat. A baki iskola afféle folytonosan újító inkubátorház ebből a szempontból, ahova már külföldről is járnak tapasztalatcserére.

- Üres pohárból nem lehet önteni, ezért töltögetjük magunkat.

- Új dolgok? Egyik kollégám a digitális tábla előtt ámult el, mert a gyerekek még szünetben is matekoztak rajta.

- Hatodikos tanítványomnak meghalt az édesanyja, velem osztotta meg az érzéseit, sokat kellett beszélgetni - idézi fel nehéz, de megható élményét Adél, amikor visszakanyarodunk a diákokhoz.

- Tom Sawyert olvastuk, közben szóba került, ki akart már világgá menni. Én is, én is, jelentkeztek. Hova mentél volna világgá? Nem tudom, biztos a mamához - a gyerekszáj nyilván kifogyhatatlan élménytár.

- Visszajárnak még az ötödikből hozzám, látják, milyenek a kicsik, nem értik, hogyan bírom, Ugye mi mások voltunk? -kérdezik.

- A megbecsültségből melyik a legfontosabb? Szülői, vezetői, gyermeki, anyagi?

- Ha felnőve is számon tartanak bennünket volt tanítványok. ha a szülők is hálásak, az jólesik. Persze az igazgató dicsérete is elég jól jön nekünk.

- Az anyagi megbecsültség nem olyan mértékű, hogy azért maradjon a pályán a pedagógus. Hanem miért?

- Azért szeretek gyerekek közt lenni, mert fiatal maradhatok - mosolyognak. S ha az olvasó most rápillant a képre, láthatja, tényleg.

- Mi idegesíti őket, mikor szakad el náluk a cérna?

- A szemtelenség - vágják rá egyszerre. - A csintalanság, az elevenség nem probléma, legyenek is néha rosszak, azt könnyen lehet kezelni.

Ha ügyes, rátermett a tanár. Ha vannak eszközei, ha rugalmasan reagál. Ha érti a gyerekek világát, ha érdekli az, ami bennük kavarog. Ha hagyják nyugodtan dolgozni. Ha nem járnak a sarkában állandóan a túlhajtott ellenőrzéssel. Jól bírják a terhelést, de nem az oktalan leterheltséget.

A nadrág az a gatya?

„Csak-csak erőltette a gyerek: g, g, g... pedig n betű volt. Mondom neki, nem g az kincsem, Ferikém. De. G, g, g. Nem értettem. Mi lehet a baj. Látod, mi van a képen? Nadrág. Ja, én azt hittem, gatya, nézett fel nagy szemekkel. Aha, hát akkor ezért a g.” Ugyanez másképpen: kosarat lát a képen, szépen kiolvassa hozzá, si-lin-ga. Zalában, naná.

A szóképes olvasástanítási módszernél akadtak meglepetések. Minden A-val kezdődő szó ablak volt, mert épp azzal a képpel tanulták a betűt. Nem sikerült elválasztani szótagolás hiányában. És nem ez volt az egyetlen módszer, amivel dolgozni kellett a tanítóknak, hogy aztán jobb belátásra térve elvessék, finomítsák a oktatásügy alakítói.

Bájos, emlékezetes poénok özöne zúdul a baráti társaságokban, amikor az iskolák, tanárok szóba kerülnek, a sztorik vetekszenek a katonatörténetekkel. Például a fiatal pályakezdő tanítónőé. Aki idősebb férfikollégája lányát volt kénytelen fegyelmezni az órán. Gondolta, legjobb, ha azonnal bevallja a tanáriba lépve: „Tóni bácsi, muszáj volt a Magdára rászólnom, rendetlenkedett.” Az öreg öles léptekkel indult el feléje a tanári szoba sarkából. Hú, alighanem bajban vagyok, gondolta. De a tekintélyes kolléga odaérve a kezét nyújtotta: „köszönöm kollegina!”

A tanár reggel nyolctól kettőig, háromig normális kinézettel (a diák számon tartja a frizurát is) áll tizen-huszon-harminc szempár előtt. Délután korrepetál, este dolgozatot javít. Manapság interneten beszélget a lelki bánatát csak vele megosztó tinédzserrel.

Szabálykövető, fegyelmezett társaság a pedagógusoké. Ha mégis szólnak, annak jó oka lehet.