Megyeszékhelyi ambíciókkal - Zala megye ezer éve XXIV.

Sorra születtek a hol radikális, hol mérsékeltebb elképzelések az igazgatási struktúra lehetséges átalakításáról. Az új helyzetet kihasználva, több település is igyekezett a közigazgatási hierarchiában való előbbre lépéséről régóta vagy újonnan dédelgetett álmát megvalósítani. Egyes falvak városokká, más városok úgynevezett törvényhatósági jogú várossá  (ez a mai megyei jogú város státusának felelt meg) szerettek volna avanzsálni, mások pedig megyeszékhelyi rangot akartak.

Zalai viszonylatban Nagykanizsa megyeszékhelyi ambíciói nem voltak új keletűek. Kihasználva a Zalaegerszeggel szembeni gazdasági és demográfiai fölényét, már a XIX. század második felében kérvényezte a megye székhelyének áthelyezését. Jellemzően ezek a változtatási kérelmek rendszerint valamilyen nagyobb, országos vetületű átalakítási szándékba illeszkedtek bele. Éppen ezért kerültek elő 1945 után is búvópatakszerűen ezek a régi-új igények.

A Nagykanizsai Nemzeti Bizottság, mely testület a háború után ideiglenesen a helyi hatalmat gyakorolta, már 1945 májusában előállt egy ötlettel a város közigazgatási státusának a megyétől és így Zalaegerszegtől való függetlenítése érdekében. A város vezetői Erdei Ferenc belügyminiszterhez írt levelükben a Nagykanizsai és a Letenyei járásnak, valamint Pusztaszentlászló községnek a megyei fennhatóság alóli kivonását kérték, továbbá azt, hogy ezen területi egység élére egy főispáni jogkörű kormánybiztost állítsanak. A szándék világos, az említettek egy közigazgatási területbe integrálásával a kanizsai városvezetés az összes dél-zalai olajmezőt a fennhatósága alá akarta vonni. Ennek tükrében már nem is érezték fontosnak  és a korábbi kudarcok miatt már nem is látták érdemesnek forszírozni  a megyeszékhelyi rang megszerzését. 1945. június 10-én Erdei Ferenc Nagykanizsára látogatott, ahol egy nagygyűlésen beszélt a közigazgatás megreformálására kidolgozott koncepciójáról. Eszerint a megyéket megszüntetve, a járási vagy annál valamivel nagyobb kismegyéknek, máshol városkörnyéknek is nevezett igazgatási egységekre alapozva kellene felépíteni az ország új közigazgatási struktúráját. Ez a decentralizációs elképzelés teljesen egybevágott a kanizsai vezetők előbb vázolt tervével. Ez azonban rövidesen lekerült a napirendről, így ebből az elgondolásból semmi nem valósult meg.

 Nagykanizsa törekvése mellett egy másik, újszerű kihívással is szembe kellett néznie a megyeszékhelynek, Zalaegerszegnek. Keszthely elöljárósága a megürült Festetics-kastélyra, mint leendő megyeházára alapozva szállt ringbe a megyeszékhelyi pozíció megszerzéséért. A szovjet hadsereg, az általa addig hadikórháznak használt kastélyt 1946 júniusában kiürítette, kezelői joga a Földművelésügyi Minisztériumra szállt, használatáért nyomban megindult a küzdelem. A minisztérium középfokú mezőgazdasági szakoktatás céljára szerette volna azt igénybe venni, Keszthely vezetői azonban a fentebb vázolt megyeszékhelyi ambíciók megtestesülésének lehetőségét látták az épületben. Keszthelyt az is segítette, hogy a Zala megyébe ugyanakkor kinevezett főispán (akkoriban a megye legfontosabb polgári közigazgatási vezetője), dr. Papp Andor nyomban felkarolta ezt az ötletet.

A kaposvári illetőségű ügyvédet semmi sem kötötte Zalaegerszeghez, ráadásul a megyeszékhely számára nem túl vonzó és perspektívájában sem annak tűnő társasági lehetőségeit mérlegelve, támogatta a megyeszékhely Keszthelyre helyezését. Keszthely a nagyközségi státusa ellenére nem maradt el lényegesen népessége tekintetében Zalaegerszeghez képest, ráadásul egyedüliként a megyében felsőfokú tanintézettel rendelkezett, s erre alapozva  nyilván a várossá nyilvánítás igénye is megfogalmazódott az elöljáróságban. A megyeszékhelyi rang jogossága mellett felsorolt érvekkel szemben viszont ott állt egy később döntőnek bizonyuló tényező, a költözködés várható költsége, amely minden logikus és jól felépített érvet és álmot egy csapásra elsöpört.

 1947 tavaszán a pár évvel korábban sikertelenül próbálkozó Nagykanizsa újra megkísérelt kibújni a megyei joghatóság alól. Taktikusan ezúttal sem a megyeszékhelyi rangot célozta meg, hanem a törvényhatósági jogú város cím megszerzésével próbálkozott, mely egyenjogúsította volna a megyével. A városi vezetők pártoktól és politikai nézetektől függetlenül, példás egyetértésben fogalmazták meg és adták át személyesen Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettesnek a kérelmet, amelyből azonban hasonlóan az előzőhöz, semmi nem valósult meg.

A zalai városok így alapvető közigazgatási státusváltozás nélkül léptek át 1950-ben a tanácsrendszerbe.

Szerző: Káli Csaba



Olvassa el az EZER ÉVES ZALA további híreit, barangoljon a történelmi megye területén, böngéssze át a jubileumi programokat! 

A Zalai Hírlap cikkei

A jubiláló megye honlapja