Hírek

2012.04.24. 18:21

Régi tőke, jó földbe: elültették a Mariborból kapott ajándékot

Cseszegtomaj – A Guinnes-rekordok könyve szerint Mariborban található a világ legrégebbi szőlőtőkéje, melyről a Georgikon Kar ajándékba kapott egy vesszőt. Az oltványt kedden ültették el az intézmény kísérleti telepén.

Sámel József

A Pannon Egyetem Georgikon Kar és a Szlovén Mezőgazdasági és Erdészeti Kamara Maribori Intézete közös projektben vesz részt, innen a kapcsolat. A keszthelyi delegáció nemrég járt a szlovén városban ahol ajándékba kapták a ritkaságnak számító vesszőt.


A házigazdák nevében kedden dr. Dublecz Károly dékán mondott köszönetet, kiemelve: a szőlővessző híd a résztvevők közt, a barátság és együttműködés jelképe. Ezt erősítette dr. Martina Bávec, aki a Szlovén Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztériumot képviselte. Úgy fogalmazott: a vessző jó helyre, jó földbe kerül, s öröm lesz majd róla szüretelni. Dr. Kardeván Endre államtitkár arról beszélt, hogy a szőlőtőke – mely bizonyítja, hogy a két ország kapcsolata mély gyökerű – erősíti a barátságot. Hangsúlyozta: mindkét ország hagyományaiban, jelenében nagy szerepet játszik a szőlészet és borászat; a cél pedig, hogy hazánkban az ágazat eredményességét, piacképességét növeljék. Milan Mikl, Maribor alpolgármestere és keszthelyi kollégája, Gachályi András méltatta a két város erősödő kapcsolatát, majd a szőlőtőke származását bizonyító okirat átvétele után következett az oltvány közös elültetése.

Az ünnepség végén dr. Stane Klemencic, a Szlovén Mezőgazdasági és Erdészeti Kamara Maribori Intézetének igazgatója, valamint dr. Kocsis László, a Georgikon Kar Szőlészeti és Kertészeti tanszékének vezetője tett ígéretet a kapcsolat folytatására. 


BORÁBÓL A PÁPA IS KAPOTT
A Cserszegtomajon elültetett Modra kavnica nevű, kékbogyós szőlő „őse” Mariborban, az óváros egyik házában ered. A becslések szerint a legalább 400 éves szőlőtőke első ábrázolásai az 1600- as évek második felében készültek, s évgyűrűinek vizsgálata is bizonyította magas korát. Már hagyomány, hogy vesszőit metszés után ajándékozzák. A szőlőről évente mintegy 40 kilogramm termést szüretelnek, a bort szintén elajándékozzák, kapott már belőle a pápa és az amerikai elnök is.



Kapcsolódó cikkünk: 
Metszés a legősibb szőlőkertben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!