2017.05.31. 16:40
Alternatív nyomvonal megfontolását javasolják - Sajtótájékoztató Alsónemesapátiban
ALSÓNEMESAPÁTI - A tervezett M9-es gyorsforgalmi útnak a községet érintő szakasza miatt tegnap ismét sajtótájékoztatót tartottak a településen.
Pereszteginé Cziráki Katalin polgármester elmondta, mint ismeretes, a település lakói és önkormányzata, valamint az általuk fölkért szakértők szerint aggályos, számukra hátrányos nyomvonal környezetvédelmi engedélyeztetésével szemben benyújtott bírósági keresetüket kénytelenek fenntartani, annak ellenére, hogy a megye gazdasági fejlődése szempontjából létfontosságú út megépülésével egyetértenek. Csupán alternatív nyomvonalat ajánlanak.
Pereszteginé Cziráki Katalin polgármester a két nyomvonalat mutatja. A piros az ő javaslatuk, a tervezőké a fekete
Fotó: Pezzetta Umberto
Sajnos a csácsi dombok közt Pethőhenyét elérő alternatív nyomvonalat egyelőre nem tudták a tervezők és a döntéshozók elé tárni, mert eddig nem kaptak rá lehetőséget. Pedig számos fórumon igyekeznek megértetni az álláspontjukat, mely a falu élhetősége okán fogalmazódik meg.
Március 22-én, a testületi ülés után zalai országgyűlési képviselőkkel egyeztetve, az ő kézjegyükkel és Zalaegerszeg polgármestere aláírásával levelet küldtek az illetékes államtitkárhoz, de mindezidáig nem kaptak választ rá. Alsónemesapáti a megegyezésben érdekelt, mondta a polgármester, s hangsúlyozta, indulatok nélküli, konstruktív javaslattal rendelkeznek, amelyet megfontolásra ajánlanak.
Épp ezért elszomorító számukra, hogy nehezen jutnak fórumhoz, ahol a mindenki számára megfelelő nyomvonalra szakmai-politikai egyetértést szerezhetnének. Ennek hiányában azonban egyelőre nem állhatnak el a peres eljárástól.