Hírek

2016.12.08. 16:38

Lakossági fórum Pákán

Páka – Főként a faluban tervezett fejlesztések bemutatására került sor a közelmúltban megtartott lakossági fórumon.

Korosa Titanilla

A településen csekély számú érdeklődő részvételével zajlott le a közmeghallgatás, melyen Lukács Tibor polgármester tájékoztatott a legutóbbi hasonló rendezvény óta eltelt időszak eredményeiről, valamint a jövőbeni tervekről.

Szó volt arról, hogy bár a szennyvíztelep felújítása már két éve megtörtént, az ígért díjcsökkentés eddig elmaradt, amit a község vezetője azzal indokolt, hogy a fejlesztés ideje alatt a szennyvízdíj mértékének megállapítása kikerült az önkormányzat hatásköréből, így azt helyben befolyásolni nem tudják. Mivel a tisztító jó hatásfokkal működik, lehetne a lakossági díjat csökkenteni, amire ígéretet is kaptak az illetékes hivataltól.

Lukács Tibor arra is kitért: az elmúlt évben megvalósult energetikai korszerűsítésnek köszönhetően az önkormányzati hivatal fűtési költségei 600 ezer forinttal mutatnak kevesebbet, mint azt megelőzően. A költségvetésről szólva: adóemelés nem volt idén és nem is terveznek a jövőben sem, az iparűzési adó mértékét bár emelhetnék, a helyi vállalkozókra való tekintettel nem módosítják.

A közmeghallgatáson a fejlesztési tervek is szerepeltek a polgármesteri beszámolóban. Eszerint az adósságkonszolidációból kimaradt településként mintegy 20 millió forint támogatásra számíthat Páka. Ebből az összegből kívánják megoldani a Dózsa utcában a vízelvezető árkok és átereszek tisztítását, rendbe tételét, valamint a kultúrház 40 éves padozatának cseréjét.

Utóbbi munkálatok várhatóan januárra be is fejeződnek. Emellett tervben van az Ady és Hegyalja utcák aszfaltozása, de szükség lenne a Rákóczi és a Petőfi utcák felújítására is.

Továbbá pályázatot benyújtottak be sportparkok létrehozására, a fogorvosi rendelő felújítására, illetve egy turisztikai célú konzorciumban megvalósítandó projektre is, mely keretében a dömeföldi tájház újulhatna majd meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!