Hírek

2016.09.28. 12:54

Milliókat csalt ki két hónap alatt

Lenti – Két hónap alatt közel négy és fél millió forintot csalt ki áldozatától az a fiatal férfi, aki ellen nemrég emeltek vádat.

Arany Gábor

A Lentiben élő, 22 éves, de már többször büntetett, vagyontalan H. Zoltán mentálisan labilis nőismerőse hiszékenységét használta ki. A vádiratba foglaltak szerint a fiatalember tavaly november elejétől két hónap alatt több alkalommal kért kölcsönt a nőtől. Előadása szerint a családi házán fennálló különféle tartozások megfizetésére volt szüksége a pénzre. A történet hihetőbbé tételében ismeretlenül maradt társa segítette H. Zoltánt, aki azt ígérte áldozatának, hogy háza eladásából törleszti a kölcsönöket. Első alkalommal, november 4. körül édesapja társaságában állított be H. Zoltán a nőhöz, hogy 60 ezer forintot kérjen az áramszámla tartozására, több havi részlettörlesztést ígérve.

Pár nap múlva már azzal tért vissza, hogy eladná a házát és az ingatlan értékbecslőjének díjára kell pénz, akkor 80 ezer forintot kapott. Mivel a fiatalember felismerte, hogy ismerőse könnyen rászedhető, rendszeresen felkereste és különböző történetekkel állt elő: a házzal kapcsolatos tartozásokra, ügyvédre kért pénzt és kapott is alkalmanként 50-500 ezer forintot. A sikeres rábeszélés érdekében azzal kecsegtette áldozatát, hogy a háza eladása után a kölcsönt busás kamattal fizeti vissza. A mese hihetőbbé tételé érdekében H. Zoltán megbízásából ismeretlenül maradt társa telefonon hívta fel a nőt. Azt állította, hogy megvenné H. Zoltán házát, de valaki ráígért és egyéb problémák is felmerültek, ezért azonnali segítségre lenne szükség. Győzködte a nőt, hogy nyugodtan adjon kölcsön H. Zoltánnak, mert megbízható ember.

A történet működött, a nő az év végéig a megtakarításaiból, folyószámlájáról és banki hitelből közel hárommillió forintot adott át a fiatalembernek. Az év első napjaiban H. Zoltán újra beállított áldozatához, ekkor azt adta elő, hogy a vevő szocpolból venné meg a házat, de addig ezt nem tudja lebonyolítani, amíg az első feleségének nem fizeti meg a tartozását. Erre 300 ezer forintot kért, és a felét meg is kapta; a pénzt a nő maga is úgy kérte kölcsön. Ennyi sem volt azonban elég, mert H. Zoltán röviddel később 1,1 millió forintot kért a leendő vevő megsegítésére. A történet hihetőbbé tétele érdekében a nővel felhívatta a leendő vevőt. A Varga Istvánként bemutatkozó ismeretlen arról beszélt, hogy karácsony előtt meghalt a felesége, a temetés költségei miatt nem elegendő a pénze a ház megvásárlására, ezért kell a kölcsön. Ezt hallva a nő a megyeszékhelyi bankban lekötött megtakarítását felszámolva adta át a kért összeget H. Zoltánnak, aki még aznap elkérte a korábban neki ígért 150 ezer forintot is. Ráadásul azzal sürgette áldozatát, hogy sietnie kell a bankba, különben elvész az üzlet és akkor ő sem tudja visszafizetni a tartozását. Ekkor azonban már rákérdezett a nő, hogy melyik bankban intézik az adásvételt, de kitérő választ kapott. Ezt gyanúsnak találta és feljelentést tett a rendőrségen; összesen 4,4 millió forintja bánta a hiszékenységét.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba a történtekről tájékoztatva közölte, a fiatalember ellen folytatólagosan, üzletszerűen társ tettesként elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Lenti Járási Ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!