Hírek

2016.09.24. 18:35

Mindenkinek van szent őrülete

LENTI - Nagykanizsán él, Lentiben és Lovásziban dolgozik fogorvosként a 30-as éveinek elején járó Balázs András, aki a valamit kellene mozogni gondolattól az ironman-versenyekig jutott.

Korosa Titanilla

- Gondoltam, milyen jó, hogy fogorvosként álló munkát végzek, mászkálok a rendelőben és annyit dolgozom, hogy nem fogok hízni, hiszen nem ülök - kezdte. - Aztán két év után úgy nézett ki, hogy ez abszolút nem így van. Eljöttem dolgozni, este haza, aztán újra, nem fért bele semmi, de éreztem, valamit azért kellene csinálni. Próbálkoztam személyi edzővel és edzéssel, de nem vált be, aztán vettem egy biciklit. Kitaláltam, hogy azzal járok Nagykanizsáról Letenyére dolgozni, ez a távolság 25 kilométer, mai fejjel ennyiért fel sem öltözöm. Aztán szerencsém volt, mert kiderült, hogy Kanizsán elég sokan kerékpároznak, van egyesület is, és szinte minden napra szerveznek biciklizést, amin, aki akar, részt vehet. Így kezdtem el viszonylag komolyabban kerékpározni, mikor két éve szerveztek egy tekerést a horvát tengerpartra. Első nap Karlovacig, onnan a tengerpartra, a táv összesen 330 kilométer körül volt. Amikor ezt meg tudtam csinálni, úgy gondoltam, hogy nem is rossz. 30 évesen rájön az ember, hogy a teste sok mindenre képes. Innen jött az ironman gondolata, hiszen, ha le tudtam tekerni a tengerpartig, akkor tudnék ennél többet és jobbat is.

Dr. Balázs András fogorvos Fotó: Korosa Titanilla

Az ironman a triatlon legkeményebb fokozata. Budapesten a hivatalos ironman-versenyen az olimpiai változatot szervezik, itt elsőre normálisnak hangzó távokat kell teljesíteni: másfél kilométer úszást, 40 kilométer futást és 10 kilométer futást.

- Ezek a távok teljesíthetők, én is így gondoltam. Az elsőt mellúszásban csináltam meg, sikerült végigérni, ez jó érzés volt. Ezután már többet foglalkoztam a felkészüléssel, hogy hosszabb távra is tudjak nevezni. Egyébként a verseny része nem vészes, 2-3 van évente, úgyhogy inkább magáért a sportért csinálja az ember. Eleinte én is csak mellen úsztam, aztán úgy gondoltam, meg kéne tanulni normálisan úszni. Elkezdtem reggelente 6-ra járni az uszodába, ami nehéz, de nagyon motiváló, hogy az úszók is hatra járnak, és volt, hogy az olimpikon Molnár Flóra úszott a mellettem lévő sávban. Időközben aztán már több versenyen is részt vettem, de az - úgymond - rendes ironmant - ami 3,8 kilométer úszás, 180 kilométer bicikli és utána egy maraton - még nem csináltam meg, majd jövőre. Idén ironman special versenyre neveztem, itt az első két szám ugyanannyi, mint az ironmanen, de a futás csak 7 kilométer.

Fotó: Balázs András

Balázs András hozzátette: azért verseny közben rájön az ember, hogy ez a megterhelés a testének annyira nem jó, fejben is minden arra próbál utalni közben, hogy hagyja abba.

- A 180 kilométer kerékpározás a nagy melegben elég kellemetlen volt nyáron, gondolkoztam, hogy abbahagyom, de ha leszállok, mit mondok majd a barátoknak, családnak, miért adtam fel? Aztán kemény voltam és végigmentem. Mindenkinek megvan a szent őrülete, ha ebben az ember örömét leli, akkor az egy jó dolog.

Mint mondta: nehéz mindenre időt szakítani, hiszen felesége és kisgyermeke várja, akik szerencsére nem nehezítik meg a dolgát. A reggel az úszásé, ebben fejlődött legtöbbet az utóbbi időben, aztán munka után lehet még tekerni 2-3 órát, vagy futni. Hozzátette: tudja, hogy nem lesz belőle világbajnok, nem is ez a cél, minden évben magát akarja újra legyőzni, hogy mindig egy kicsivel jobb legyen. - Felemelő érzés sok emberrel együtt mozogni. A balatoni verseny is különleges élmény volt - emelte ki -, komppal vittek be minket a tóba, onnan úsztunk ki. Sokan viszik a családot is a versenyekre, ők frissítőt adnak és szurkolnak. A hivatalos ironman-versenyen ezres a résztvevők száma, ez elég vagány, és kevésbé kell figyelni, hogy ne én legyek az utolsó.

Ha már orvossal beszélgettünk, előkerül az egészségre nevelés kérdésköre is.

- A páciensek annyira nem látják, hogy ezzel foglalkozom, példamutatásról amúgy sem beszélnék, ez nem igazán működik Magyarországon - tette hozzá. - Jó lenne, ha az emberek többet foglalkoznának az egészségükkel. Például kevesen járnak éves ellenőrzésre is, csak akkor jönnek, ha baj van. Ugyanez igaz a sportra is, itt is hiányzik a rendszeresség. Most nagy őrület a futás, sokan sokat adnak arra, hogy megfelelő ruhát, cipőt, kellékeket beszerezzenek és abban fussanak, divat is egyben, talán sznobság, de ha így legalább futnak, akkor nem baj. Az ironman-távon versenyezni persze nem biztos, hogy olyan nagyon egészséges, ilyen igénybevétel megterhelő a szervezetnek, de az út maga a cél. Évente három-négy alkalom nem
vészes. A heti rendszeres mozgás, az úszás, futás és a biciklizés pedig mind jótékony hatással van a szervezetre.

Az egészséges életmód, a megfelelő táplálkozás és a rendszeres mozgás jelentőségének hangsúlyozása számtalan forrásból zúdul a mai kor emberére. Mondhatni, a csapból is ez folyik, külön iparág épül rá, szakértők és magukat annak nevezők ajánlják jobbnál jobb receptjeiket, ötleteiket ahhoz, hogyan is legyünk tudatosan egészségesen élők. És akkor még mindig ott a dilemma, hogy a sok ajánlat közül melyiket válasszuk. A szakember majd megmondja, vagy csináljuk azt, ami jólesik és örömet okoz? Néhány kört biztosan le kell futni ahhoz, hogy megtaláljuk a hozzánk leginkább passzoló mozgásformát. Mint azt cikkünk szereplője is elmondta: nála minden a kerékpározással kezdődött, majd innen továbblépve kipróbálta az ironmant és neki ez bejött, jól érzi jól magát ebben a világban. Talán a mindenkori divatirányzatokon átlépve érdemes magunkra hallgatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!