2016.09.07. 14:27
Táncol a tű a kezében
Homokkomárom – Mátyás király és az olasz, reneszánsz korabeli mesterek fogták magukat, s a legrégebbi magyar keresztszemes hímzés révén beköltöztek egy zalai parasztház tisztaszobájába.
A petriventei rózsamotívumokkal tarkított párnák, a kalocsai damasztok és a „komáromi” népviselet, a bimbós kötény, a bongyor kendő mellé.
S hogy még színesebb legyen a kép, arról Bella Józsefné Ilona gondoskodik, akinek „kisujjában” van, ami a népi értékmentő misszióhoz kell.
– A hímzéssel kezdődött minden, hosszú évtizedekkel ezelőtt, amikor a gyerekeim kicsik voltak – kezdett bele élettörténetébe Ilike. – Felváltva sírtak éjszakánként, nem tudtam nyugodtan aludni. A rövid pihenők alkalmával egyszercsak belém ötlött a gondolat: tűt, hímzőfonalat veszek kézbe. Majd fogtam a Fürge Ujjak újságot, nekiveselkedtem a hímzésnek, idővel varrásnak, fonásnak és a horgolásnak is.
Aprólékos munkával, igazi türelemjátékkal készültek a hímzett kispárnák. Bella Józsefné azonban örömét leli az alkotásban
A kezdetekkor saját otthonába készített díszeket a homokkomáromi asszony, amiknek csodájára jártak a rokonok és a barátok.
– Először nem ment ám könnyen a kézimunkázás – vallotta be. – Legnehezebben az ősi, keresztszemes hímzést tanultam meg, amelynek az alapjait az olasz mesteremberek vitték el Mátyás király udvarába. Ennél, ha elrontok akár egy öltést is, akkor kezdhetem újra a munkát. A kötögetés sokkal egyszerűbb. Most épp magamnak készítek egy kardigánt – „táncolt” a kötőtű Ilike kezében. Az idilli képhez színes keretet nyújtott a háttérben egy óriási gobelin.
Az idős hölgy emellett számtalan, petriventei szülőföldjére emlékeztető rózsás kispárnát, damaszt abroszt, tucatnyi szőttest, gobelint is alkotott az évek során.
– Vigyázok arra, amit summás elődeim rám hagytak. Nem véletlenül, mivel a népi értékek megóvására az ifjúságnak nincs elég ideje, nekem viszont bőven van.
Ilike élettel töltötte meg a faluban lévő közösségi tájházat is. Az egyik fagerendás szoba – lavórral, falvédőkkel, sparhelttel, dagadó dunnákkal – a régi, falusi házak hangulatát idézi. Az ötletgazda saját értékein túl összegyűjtötte a helyi, komáromi „öregektől” a már sutba dobott berendezési tárgyaikat, viseleteiket, hogy ne menjenek veszendőbe. Ugyanis, Ilike szerint, ha nem így tennének hozzá hasonlóan szerencsére még jó sokan a nagyvilágban, akkor a népi értékek idővel teljesen eltűnnének.