Keszthely

2015.02.06. 14:05

Más a prioritás

Keszthely – Munkahelyteremtő beruházásokra kell forrásokat fordítani – mondta Kovács Viktória, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke a város költségvetéséről szóló sajtótájékoztatóján.

Keszey Ágnes

A csütörtökön elfogadott költségvetés prioritásai között szerepel városi sportcsarnok megépítése,  pályázati támogatással a Balaton – part megújításának folytatása, a Csány-Szendrey iskola Fodor utcai épülete tetőszerkezetének felújítása és megújuló energiaforrások elterjesztése.

– A csökkenő állami támogatások figyelembevételével jónak mondható a költségvetés, de az elsődleges feladatok kérdéseket vetnek fel. A legtöbb szükséges, mert megkezdett beruházások folytatása, ám a sportcsarnok megvalósítása helyett a munkahelyteremtést segítő beruházásokra kellene fordítani az összeget, melyet a támogatás igénybevételével megvalósítandó sportlétesítményhez kapcsolódóan a  tervezett területvásárlásra és a tervek elkészítésére fordítana a város – mondta az önkormányzati képviselő, aki nemmel szavazott az idei büdzsére.

Kovács Viktória szólt az üzletek vasárnapi zárva tartásáról is.

– Súlyosan érintheti a  költségvetést,  ezért kérjük   az országgyűlési képviselőt, hogy szorgalmazza a jogszabály enyhítését a turisztikailag fontos területekre vonatkozóan – mondta a politikus.

A DK  a  törvény módosítását szeretné elérni: kitelepülésekkel és aktivistákkal országszerte aláírásgyűjtő akcióba kezd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!