Fél évszázad nagytotál (fotókkal)

Az eredendően villanyszerelő mester napi munkája mellett eleinte a képzőművészetben élte ki alkotói hajlamait. Sok mindent kipróbált, ahol kézügyességre volt szükség: bronzból, fémekből készített olyan tárgyakat, melyeket kiállításokon is bemutattak, filmezett, és így tovább. Úgy tartja, fegyvermester édesapjától örökölte a szép iránti érzéket.

- Mindenbe belekóstoltam, amiben láttam fantáziát: féldrágaköveket csiszoltam, aranyat öntöttem, az első gyűrűt is én készítettem a feleségemnek - mesélte Laci bácsi, akinek tanácsai sok-sok fotóklubos kolléga látásmódját formálták. - Valahogy mindig bennem volt, hogy kifelé megmutassam, mit tudok csinálni. A fotózás meg az unokabátyám révén jött, aki mérnök volt a Ganzban, így aztán megadatott neki, ami sokaknak nem akkoriban: volt saját fényképezőgépe. Szeretett vadászni, apámmal együtt járta az erdőt, s egy alkalommal a kezembe nyomta a fotóapparátot. Azt mondta, nyugodtan fényképezzek vele, amit akarok. Miután előhívták a filmet, kiderült, 12 évesen nem is készítek rossz képeket. Így kezdődött, hobbimat pedig tovább erősítette Kocsis Tibor, volt általános iskolai tanárom, aki 1961-ben "bevitt" az akkor már működő Kanizsa Fotóklubba. A magam 18 évével én voltam a legfiatalabb a magasan képzett, ügyvédekből, orvosokból, tanárokból álló tagságban, egy Pajtás géppel.

A kanizsai fotóművész tárlatán széles repertoárt ismerhet meg a közönség, köztük számos aktot. A laikus néző azt hihetné, ez Zágon László fő tevékenységi köre, pedig...

- Nem az aktfotózás a legfontosabb számomra, azért foglalkozom vele mégis, mert az emberi test mindenkit érdekel - árulta el. - Ezenkívül nagyon szeretem a portrékat, illetve a természetfotókat, még ha utóbbit túl sokan nem is tudják rólam. Az akt nekem mindig egyfajta "közbeszúrt" valami. A fotós táborokba rendszeresen "betéved" egy-két modell, mi pedig természetesen megkíséreljük a legtöbbet kihozni belőlük fotográfiai szempontból.

Kedvesebb számára  saját bevallása szerint is  a szociofotó. Hogy miért? A válasz kézenfekvő: mert a szocializmusban nem volt szabad megmutatni a szegénységet, a társadalom problémáit.

- Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) mi fotóztunk ilyen képeket is, de ezek természetesen, pályázatokra soha nem jutottak el - magyarázta. - Esetleg még a néprajzi témájú fotók "rúghattak labdába", de más nem. Mi mégis kedveltük a szocio műfaját, mert megmutatta az ország igazi arcát.

A művész igazi lételeme azonban nem is ez, hanem a szerkesztett képek világa. Mint mondta, szeret belenyúlni a fényképekbe, s a saját ízlésére alakítani azokat.

- Ezért én bevallom, örülök a digitális technika térnyerésének, mert a gyűjteményemben újra felfedezek olyan képeket, amelyeket annak idején valamilyen zavaró körülmény miatt nem használtam fel. Ezeket (például egy villanyoszlopot) most egy szoftverrel könnyedén el tudom tüntetni, s teljesen letisztult fotókat kapok.

Zágon Lászlónak nagy álmai nincsenek, szinte mindent elért már, amit akart. Azt viszont hozzátette: e hasábokon is szeretné megköszönni családja türelmét, mert bizony, a nyaralások idején sem függesztette fel hobbiját. A balatoni fürdőzések nem lehettek felhőtlenek, hiszen a fotófelszerelésre valakinek mindig vigyáznia kellett...

A több mint 130 darab fotográfiát felvonultató kiállítás még 20-ig látogatható a HSMK Ősze András Galériájában.


Aranydiplomás fotóművész
Zágon László 1977 és 1994 vezetője is volt a Kanizsa Fotóklubnak. 1986-ban kulturális miniszteri kitüntetést, 2001-ben a MAFOSZ Aranydiplomás Fotóművész elismerését vehette át. 2003-ban az AFIAP, a Nemzetközi Fotóművész Szövetség a Szövetség Művésze, 2007-ben pedig a Szövetség Kiválósága címmel tüntette ki. 2002 óta tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének, 18 egyéni, 14 kollektív kiállítása volt, 41 országban jártak a képei. Pályázatokon 246 díjat nyert.