Kultúra

2011.10.16. 16:18

Harmincöt év, négy generáció citerával

Kisgyerek kortól a nagyszülőkig tartó négy generációt ölel fel már a botfai Válicka citerazenekar története. Az együttes megalakulásának 35. évfordulóját ünnepelték szombaton.

Hajdu Péter


Délutánra megtelt a rendezvénynek helyet adó Hideg kastély, ahol a Válickai berkes erdő című, helyi gyűjtésű népdallal kezdődött az ünnepség. A népdalt a vendégek hangfelvételről, László Imrénétől hallották, aki 1976-ban megalakította citerazenekart. Ezt követően még három korosztály dalosai is rázendítettek. Gyutai Csaba polgármester köszöntőjében többek között elmondta, hogy a zenekar az elmúlt évtizedekben sok helyre elvitte a város jóhírét, elsősorban a külföldi testvérvárosokba, de ezen felül nagy jelentőségű a Válicka citerazenekar francia kapcsolata is, amelynek keretében az Avignon-i fesztiválon is öregbítették Magyarország és Zalaegerszeg hírnevét.

Az együttes Aranypáva díjas, 2003-ban pedig Zalaegerszegért Díjat is kapott. A polgármester ezúttal a város támogatásaként oklevelet és százezer forint jutalmat adott át a zenekart működtető alapítvány elnökének, Nagy Sándornak. A továbbiakban megszólalt a citerazene, s nemcsak a helyiek, hanem az ország több részből érkezett vendégzenekarok is műsort adtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!