Kerítések nélkül - Látogatás az Alső-Felsőerdei Tündérnél

Érkeztemre a két kicsi átmenetileg eltűnik a mesebeli házban - a nyolcvanas években Nyírfacsárda néven működött az épület - , anyukájuk is követi őket, a 13 éves Melani azonban körbevezet, bemutatja nekem a ház környékét, ami nem szokványos, minthogy minden irányban, erdő, erdő, erdő. Aztán leülünk a faverandán, eperszörpözünk, pogácsázunk. A két kicsi lány buborékot fúj, Melani komolyan részt vesz a beszélgetésben.

- Lehet kerítés nélkül élni? - kérdem a házigazdát, Schwáger Konrádot.

- Megpróbáltam, és sikerrel jártam. Semmivel sem ért több atrocitás, mint azokat, akik kerítés mögött élnek.

- Azt képzelném, hogy a kilátótoronyhoz érkezők unos-untalan bekóborolnak ide.

- Ez a hely azért van, hogy az emberek ide jöjjenek és jól érezzék magukat itt, hiszen a mindennapjaikból hiányzik az a nyugalom és békesség, ami itt honol.

Mesebeli lak az erdőben, előtte a benne élők: Schwáger Konrád és felesége Schwágerné Tichovszky Andrea, mellettük a lányok, Melani karjában Maja és Flóra

- A házban élőknek miért jó kerítés nélkül élni?

- Ez egy életszemlélet. Akkor érzem jól magam, ha az emberek is jól érzik magukat körülöttem. Hogy is képzelhetnénk el kerítést ide, ezekhez az öreg tölgyfákhoz?

- Kellemetlen lehet, ha itt pihennek, netán alszanak a szabad ég alatt, vagy családi étkezés folyik, és egy idegen idetéved.

- Megesett, csülkös bablevest főztem kondérban. Egy kiránduló csoport letelepedett az asztalokhoz, s odaintettek, hogy kólát szeretnének. Ajánlottam bodzaszörpöt. Kérték az étlapot. Mondtam: csak csülkös bab van. Ettek, ittak, fizetni akartak. Nem lehet fizetni? Becsületkassza, vagy valami csak van? Nincs, mondtam a zalai ember ilyen, vigyék el Nógrádba jóhírünket.

- Önnek, látom, könnyen megy ez, és feleségének?

- Ő zártabb karakter, de tolerálja ezt a helyzetet, mindenben partnerem.

- Kis csillagvizsgálójuk is van.

- Mikor jobb az idő kiteszem. Augusztusban jól látni erről a helyről a Holdat. Másutt mindenütt lezár a lombozat.

A ház tökéletes szimbiózist alkot környezetével, a télikertnek a teteje is üveg, de fölé hajlanak az ágak

- Ha Önök nem lettek volna itthon mikor jövök, akkor a kutya megugatott volna, megvédte volna a házat?

- Nagyon ugattak volna - három is van - de kennelben vannak, nehogy a kirándulókkal baj legyen. A cicáink, kutyáink kóbor, befogadott állatok. A tavunkba minden tavasszal beleköltöznek a békák, szépen szaporodnak, a környéken ez az egyetlen alkalmas hely számukra.

- Melani, neked sem komplikált innét iskolába járni?

- Nem mondom, hogy könnyű, de azt sem hogy nehéz. A legjobb két barátnőm itt lakik a közelben. A többiek meg sűrűn szoktak idelátogatni a TV-toronyhoz.

- Itt minden fának neve van - mondja a házigazda. Kezelem őket fahamuval, az összes kártevőtől megszabadítja a fát. Abban a kettős törzsű tölgyben hatalmas odú volt, összenőtt, csodásan áll ott, s fogadja a betérőt. Míg tőlünk lefelé tarvágást kellett csinálni a fapusztulás miatt, itt nálunk minden egészséges. Lehet úgy együtt élni a természettel, hogy közben nem tesszük tönkre, nem alakítjuk át valami egészen másra, mint ami a lényege. A hálószoba tetőablakán át a csillagokat látjuk felhőtlen éjszakákon. A télikertnek üveg a teteje, de fölé hajlanak az ágak, ettől hűvös nyáron, télen pedig átsüt a nap és felmelegíti. Ez a lényeg: a természet változásával együtt a belső miliő és klíma is változik.

Melani megoszt velem egy nagyon értékes tulajdont. Egy verset. Sokszor ki- és behajtogathatta már a betűkkel telerótt lapot, s az alkonyi nap tölgyek levelén átsugárzó fénye mellett szépen hangsúlyozva felolvassa nekem a 7 éve, karácsony előtt édesapja által kórházból neki írt sorokat. Ebben nevezi őt Alsó-Felsőerdei Tündérnek, és a bűbájos versnek az a csattanója, hogy Melani legyen az itteni flóra és fauna védője, hogy azok mindig élhetővé tehessék számára a vad, élhetetlen emberi világot.

Hogy is képzelhetnénk kerítést ide, az öreg tölgyfákhoz? Fotó: A szerző

- Mit gondol fordulok a házigazdához rosszul áll a természet az emberrel szemben?

- Aggódok miatta. Bár hihetetlenül flexibilis és próbál alkalmazkodni az emberhez, de minél távolabb kerülünk tőle, és minél inkább díszletként kezeljük, annál inkább fenyegeti a pusztítás. De tudnunk kell, magunk is utána fogunk pusztulni, ha nem respektáljuk a természet törvényeit. Az embernek fel kell ismernie, hogy ha csak a saját világát akarja még és még kényelmesebbé tenni, attól önmagát is el fogja veszíteni. Jó, hogy van itt egy ilyen kis elízium. El lehet ide bandukolni, el lehet itt mélázni, élvezni a csendet, a jó levegőt, a fák, bokrok, más növények napról napra változó szépségét, nyugalmát. Nem biztos, hogy ilyen helyre kellenek a kalandparkok, vagy hogy libegőkről kellene néznünk a fákat, ahelyett, hogy alattuk sétálgatnánk, vagy hogy erdei bobpályát kellene csinálni, ahol egy vaskolosszus végigzakatol a madárfüttyös erdőn. Zalaegerszegre mindig úgy gondolok, mint egy rendkívüli adottságú településre, egy természetközeli zöld pontra, ahol emberi és jó az élet. Remélem így marad, és a gyermekeink is így élhetnek majd felnőttként is, zöldben, fák, s növények, nem pedig betonkolosszusok, mesterségesen keltett szükségleteket kielégítő emberi agyszülemények hogy ne mondjam, agyrémek között.