Sport

2013.06.03. 15:33

Gyenesdiáson készültek rá, Letenyén rögtönzött ünneplésben volt részük a fiúknak

Gyenesdiás, Letenye - A váratlan ajándéknál nincs nagyobb öröm, amit talán most a Déli-csoportban a Letenye megyei II. osztályú labdarúgó csapata is így érzett, mely bajnokként vonult le a pályáról. Északon a Gyenesdiás viszont már készülhetett az ünneplésre és meg is adta a módját.

Szombaton a megyei II. osztályú bajnokság Északi-csoportjában  a  Gyenesdiási  Kinizsi SK játékosai 1-0-ra legyőzték a Csács-Nemesapáti együttesét és ezzel matematikailag is bebiztosították  elsőségüket.  Megszületett a kötelező győzelem, és a hazai szurkolók az annyira várt hármas sípszó után ünnepelni kezdték kedvenceiket. A gyenesdiásiak az idén érmet vártak maguktól, amiből  most már biztos, hogy arany lesz.  Utoljára az 1986-87-es Keszthely városkörnyéki bajnokságban sikerült ez nekik  és nagy idők nagy tanúi  között lehetett találkozni Keresztes Józseffel a mérkőzést követő ünneplés egyik főszervezőjével:

- Ott voltam negyedszázaddal korábban is a csapat mellett - mondta az ötletgazda  -, akkor Szentgyörgyváron a századik gól megszületésére készítettem egy táblát. Most megkerestem barátaimat és a szakosztályvezetést és a törzsszurkolók felajánlásaiból állítottuk össze az ünnepi vacsorát. Nagyon örülök a fiúk sikerének a győzelemnek. Remélem, magasabb osztályban is láthatom majd őket.

A levegőben Hajba Géza, a gyenesiek mestere. Fotó: Góth Imre

Az egykori kiváló labdarúgó, Hajba Géza régóta dolgozik edzőként a csapatnál, sok sikert megélt, amiért nagyon hálás a sorsnak.

- Szerencsére többször is tagja lehettem bajnokcsapatnak  - mondta a tréner.   -  Semmihez sem fogható nagyszerű érzést jelent, köszönet érte a játékosoknak és a szakosztályvezetésnek, amiért ismét átérezhettem. Köszönjük Gyenesdiásnak ezt a szép ünnepelést.

Gombár Csaba játékos az egyedüli a csapatból, aki a 26 évvel ezelőtti sikernek is részese lehetett,   Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere  pedig mindenkit biztosított róla: a település továbbra is a klub mögött áll.

A Déli-csoportban viszont  az éllovas Letenye csapatából csak kevesen gondoltak arra, hogy már most ünnepelni fognak. Nem is készültek erre, csak amikor a Rédics ellen 5-0-ra megnyert találkozó után a játékosok lefelé vonultak  a pályára szóltak nekik: ikszelt a Kiskanizsa, ami azt jelentette, hogy a Letenye vasárnap már bajnok lett.

- Négy éve készülünk arra, hogy visszajussunk az első osztályba, közben majdnem megszűnt a csapat, de helyi és környékbeli fiatalokkal elkezdtünk tudatosan építkezni  mondta el  - érdeklődésünkre Takács Árpád edző. - Három év munkája érett be és óriási öröm ez számunkra.

A kék mezes letenyeiek a mérkőzésen még nem tudták, hogy bajnokként vonulnak le. Fotó: Szakony Attila

Az LSE elnöke, Váradi László pedig szintén  elismerte:  egy héttel később tervezték az ünneplést.

- Tudtuk, hogy van rá esély már most bebiztosítani az elsőséget, de csak nagyon kevés százalékban  -  ismerte el a elöljáró.   - Azt gondoltuk, hogy a Kiskanizsa ha nehezen is, de nyer Bakon, bár megjegyezném, a bakiaknál pár hete mi is váratlanul kikaptunk. Szóval meglepetés volt  és rögtönzött ünneplés volt vasárnap.   Az igazit  majd két hét múlva tervezzük,  amikor  újra hazai pályán  szerepelünk, de addig is megfelelően szeretnénk zárni a szezont. És készülünk az első osztályra,  hiszen nagyon vissza akartunk jutni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!