Sport

2016.05.27. 15:37

A Győri ETO FC-t fogadja az Andráshida

Zalaegerszeg – Vasárnap 18 órától a Tarr Andráshida rangadót játszik a Győri ETO-val a labdarúgó NB III Nyugati-csoportjában. A találkozót a szokottnál nagyobb biztonsági előkészületek mellett rendezik.

Kerkai Attila

Az utolsó előtti fordulót jelenti a hétvégi játéknap a mezőny számára, ami előtt az Andráshida a a 7. helyen áll 47 ponttal, az ETO FC Győr pedig a 4. (54), de már nem érheti utol a Dorogot, vagyis nem juthat fel az NB II-be.

A győri csapat szurkolói rendszeresen elkísérik az együttest idegenbeli mérkőzéseikre, s mint megtudtuk, az ETO FC Győr vezetése arról tájékoztatta az andráshidaiakat, hogy általában 100 és 200 fő között mozog a győri drukkerek száma ezeken a mérkőzéseken. Pontos számot azért nem tudnak, mert a klub nem szervez utat, a szimpatizánsok egyénileg utaznak idegenbe. A győri klubvezetők azt javasolták, hogy a rendezők készüljenek fel megemelt létszámú gárdával.

Az andráshidai Baráth Martin (a labdával) az MTK II. ellen Fotó: Pezzetta Umberto

Az ETO FC szurkolóinak így külön bejáratot biztosítanak majd, vagyis a Novák M. utca felől léptetik be őket Andráshidán, és a pálya keleti oldalán biztosítanak majd nekik vendégszektort.

– A Győr kiemelt csapat az NB III-ban, és nem engedheti meg magának, hogy félvállról vegyen akár egyetlen találkozót is – jegyezte meg Dobos Sándor, az Andráshida edzője az összecsapással kapcsolatban. – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, s olyan élesre is, mintha még a Győrnek esélye lenne feljutni az NB II-be. Mi egy vereség után vagyunk, és természetes, hogy hazai pályán szeretnénk javítani. Azt gondolom, apró dolgok döntenek majd vasárnap.

A hazaiaknál a korábban sérült Török Tamás és Bíró András visszatérhet a csapatba, Kovács György viszont ötödik sárga lapja után „pihenőjét” tölti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!