Sportvilág

2015.06.02. 14:40

Fékpróba Montrealban - F1-es esélylatolgatás

Montreal - Alig, hogy két hét telt el a Monacói Nagydíj óta, máris folytatódik a Forma-1-es autós-világbajnokság. Ugyan az európai szezon elején tartunk, de egy kanadai kiruccanás kedvéért a tengerentúlra utazik ezen a hétvégén a száguldó cirkusz mezőnye.

Kelemen Attila

A világbajnokságot továbbra is a Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton vezeti, ám csapattársa, Nico Rosberg sem úgy utazik Montrealba, mint aki formán kívül lenne: az elmúlt két futamon a német pilótát intették le elsőként, aminek a segítségével szép lassan lefaragta ponthátrányát a bajnoki tabellán. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a hercegségi futamon csapata egy téves stratégiai döntést követően megfossza Hamiltont a biztosnak tűnő győzelmétől. Erről és a kanadai esélyekről a Forma-1-es közvetítések állandó szakértőjét, Wéber Gábort kérdeztük.

Elsőként arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire maradhatott benne Hamiltonban a monacói pofon?

- Olyan nagyon nem. Biztos vagyok benne, hogy profibb és felkészültebb versenyző annál, hogy egy ilyen téves döntés megtorpanásra kényszerítse. Autóversenyzőként is azt mondhatom, hogy egy ilyen malőr egy-két napig ott motoszkál az ember fejében; de az, hogy két héten át ezen eméssze magát, az teljeséggel kizárt. Szerintem épp ellenkező hatást vált ki: megkettőzött erőbedobással és elszántsággal fog rajthoz állni a kanadai versenyen, hogy ismét bizonyítsa, ő a legjobb.

A tavalyi montreali futamon is az ő kettejük párharcáról szólt a verseny, mígnem a Mercedes fékjei bemondták az unalmast. Végül a Red Bullos Daniel Ricciardo volt a nevető harmadik: az ausztrál pilóta szelte át elsőként a célvonalat. Ugyan kevés esély mutatkozik arra, hogy Ricciardo idén duplázzon, ám a Ferrari versenyzői, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen még húzhatnak hasznot Hamiltonék fékgondjaiból. Wéber Gábor szerint idén is van félnivalója a Mercedesnek.

- Tavaly óta nem oldódott meg ez a problémájuk. Idén több futamon is szenvedtek a fékekkel, legfőképp Bahreinben és éppen két hete Monacóban. Nem elképzelhetetlen, hogy újra küszködni fognak hasonló gondokkal. És éppen ez lehet a Ferrarik esélye. Erőből nem hiszem, hogy meg tudják verni a Mercedeseket, de a montreali aszfaltcsíkról tudni kell, hogy teljesen más karakterisztikájú pálya, mint bármely másik: alacsony leszorító erővel, komoly féktávokkal. Itt fontos a mechanikai tapadás, ami azt vetíti előre, hogy a Mercedesek fölénye egy körön, azaz az időmérőn szinte elkönyvelhető. Ám a futam teljesen más. A DRS-zónáknak köszönhetően könnyű itt előzni, sok helycserés futamok szoktak itt lenni. A Pirelli a szuperlágy gumikat viszi Kanadába, így sok fog múlni az olasz abroncsokon is. Aki könnyebben munkára tudja bírni a gumikat, és kevésbé szenved majd a gumikopástól, az nagy eséllyel pályázik a győzelemre. Malajziai után talán itt lehet másodszor lehetősége a Ferrarinak utolérni az ezüstnyilakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!