Teskánd

2015.10.12. 09:04

Felvonulás helyett idén must ünnepet rendeztek Teskándon

Teskánd - Megújítva némileg a hagyományt, idén nem szüreti felvonulást, hanem must ünnepet tartottak a településen.

Oláh György

A Kemence-ház parkolója változott szüreti pincévé, aminek során előkerült a daráló, a kád és a prés is. Miután mindenki megérkezett, kezdetét vette a préselés. A kisebbek nagy érdeklődéssel figyelték a folyamatot. Először a darálóba került a szőlő, amelyet utána a gyerekek lelkesen többször is átkevertek. Ezek után a présbe vándorolt át a szőlő, hogy kiadja magából a bor alapanyagaként ismert aranyló nedűt, a mustot.

A legkisebb teskándiak nagy érdeklődéssel figyelték a folyamatot

A kóstolás sem váratott sokáig, így hamar kiderült, hogy finom, édes levet sikerült kinyerni a szőlőből. Közben a közönséget a helyi óvodások, a Cserta Táncegyüttes, a Kishottói Népdalkör és a Salomvári táncosok műsora szórakoztatta. A megéhezett vendégsereget egy tál meleg gulyás és langalló várta, amelyet a helyi főzőklub asszonyai készítettek el. Közben a talpalávalót Simonfi László harmonikával, Szabó István gitárral, Takács József pedig basszusgitárral szolgáltatta.

Miután mindenki jól lakott és kitáncolta magát, az emberek hazafelé vették az irányt. A zenészek is összepakoltak és a parkoló újra csak egy parkoló maradt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!