Zalaszentgrót

2014.10.08. 13:00

Szobor Szent Istvánról a város központjában

Zalaszentgrót - Államalapító királyunk, Szent István szobra díszítheti hamarosan a kisváros központját, köszönhetően egy felajánlásnak.

Arany Gábor

Sámel József, a város polgármesteri tisztére aspiráló Fidesz-KDNP-jelölt szerdán artól számolt be, hogy Túri Török Tibor, Keszthelyen élő művész ajánlotta fel számára - ő pedig a városának - Szent István mellszobrát.

- Nem előzmény nélküli ez a gesztus. A művész Deák Ferencet ábrázoló domborműve a haza bölcséről elnevezett iskolában kapott helyet, Bem apó szobrát pedig a Csány iskola előtt állították fel - mondta Sámel József, s közölte: Szent István szobrát a központban róla elnevezett téren kívánjuk elhelyezni

A polgármesterjelölt úgy fogalmazott: a jövő építése mellett a múltra, a történelmi tudat erősítésére is hangsúlyt kíván helyezni. Törekedni kell arra is, hogy a város közterületei újabb alkotásokkal gazdagodjanak, és ebben számítanak a Lelkes Márk vezette Villa Negra alkotótáborra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!