Thúry György szablyavívója nyomdokaiban zalai fiatalok

A szablya tradicionális keleti fegyver, használták többek között a kínaiak, arabok, perzsák, törökök, oroszok, lengyelek is. A nyugattal viszont a magyarok ismertették meg a fegyvert, huszárjaink – kik világszerte keresett katonák voltak – vitték magukkal, mind a szablyát, mind pedig a vívástudományt.

– A szablya tulajdonképpen egykezes, ívelt fegyver, jellegzetessége, hogy éle mellett, fokél is található rajta – mutatta Gausz Tamás, aki több zalai városban – Zalaegerszegen, Keszthelyen és Nagykanizsán – is tart oktatást. – A fegyver jellegzetessége a kiélezett fokél, ami a penge felső egyharmadánál található. Remek találmány, hiszen így az eszköz mindkét oldalát hatékonyan lehetett használni a vívás során. A korabeli feljegyzések szerint gyakran előfordult, hogy egy-egy párbaj alkalmával a fokéllel ejtettek halálos sebet az ellenfélen, aki csak arra figyelt, hogy az első szándékból érkező támadást hárítsa.

Mint azt Gausz Tamás mesélte: már a honfoglaló magyaroknak is volt szablyája, ám később – a lovagi kardok miatt – visszaszorult a fegyver használata.

– Az oszmánokkal való találkozás hozta el ismét a szablya reneszánszát, a törökökkel vívott csaták során a fegyver igazi mestereivé váltak a végvári vitézek. Ennek a kornak az egyik leghíresebb szablyavívója, a kanizsai várkapitány, Thúry György volt, akinek állítólag még Perzsiából is akadtak kihívói. Kiváló szablyaforgatók később is akadtak, Bezerédi Imre kuruc brigadérosról például azt tartották, hogy közel 70 labanc tisztet vágott le a különféle csaták, illetve párbajok alkalmával.

Gausz Tamás edző szerint az a magyar szablyavívás, ami az 1700-as évekre kikristályosodott, s ami napjainkra megmaradt belőle tökéletes ötvözete a keleti és nyugati harci mentalitásnak.

– A szablyavívásban felfedezhető a keletiek kecsessége és a nyugatiak ereje – folytatta. – Az ívelt penge és a fokél rengeteg olyan lehetôséget kínál, ami más fegyverfajtáknál egyszerûen nincs. Számtalan cselvágás létezik az ellenfél kijátszására, pengéjének megkerülésére. Sokszor nem is abba haltak bele az ellenfelek, hogy halálos sebzést kaptak, hanem abba, hogy néhány fontosabb eret egyszerûen elmetszett a szablyavívó a párbaj során.