Akcióban a biztonságért - Eddig 234 teherautót és 22 autóbuszt vizsgáltak meg tüzetesen

ZH - Folyamatos ellenőrzéseket tart a hatóság augusztus 30-ig a schengeni külső határon, a határterületen, valamint az M7-es autópályán. Az akcióban 7 szervezet figyeli az utakon közlekedőket.

zaol.hu

Az átfogó akció során figyelnek a túlsúlyos és rossz műszaki állapotban lévő teherjárművekre, az autóbuszok forgalomból történő kiszűrésére, a nemzetközi közúti fuvarozásban résztvevő járművezetők vezetési és pihenőidejére, a nehéz tehergépjárművek hétvégi (ünnepnapi) közlekedésének korlátozására vonatkozó rendelkezések, valamint a veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó szabályok betartására.

Az akcióban részt vesznek:
- a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
- a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
- Nemzeti Közlekedési Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság,
- a Zala Mezőgazdaági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Hatóság
- az Állami Autópálya Kezelő Zrt.
- a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Parancsnoksága
- a Zala Megyei Polgárőr Szövetség

A június 15-én kezdődött akcióban július 31-ig a megye területén alapvetően a schengeni külső határszakaszon, illetve az odavezető utak mentén 14 fokozott ellenőrzést hajtottak végre. Ezek egy része a Letenyei Határátkelőhelyen és annak közelében, valamint az M7-es autópályán zajlott, s  alapvetően az országba belépő és teherforgalomban közlekedő járművek műszaki állapotára, a vezetési és pihenő betartásának ellenőrzésére terjedtek ki, de ellenőrizték a  túlsúlyos és túlméretes járművek engedély nélküli közlekedését is.

Az ellenőrzésekben közel 90 fő vett részt, melynek során 234 tehergépjármű, 22 autóbusz került megvizsgálásra, ebből 108 magyar, 95 EU, és 53 harmadik országbeli.

Hat esetben túlmérettel, tizenhárom esetben vezetési és pihenőidővel és egy esetben veszélyes anyag szállítással kapcsolatos szabályszegés miatt indult közigazgatási eljárás.

Az ellenőrzések eredményeként megállapítható, hogy a járművezetők a tehergépkocsik és autóbuszok műszaki állapotára és a nemzetközi közúti fuvarozásban résztvevő járművezetők vezetési és pihenőidejére vonatkozó rendelkezéseket túlnyomórészt betartják.

 A tehergépjárművek és autóbuszok az ellenőrzések során biztonságos közlekedésre alkalmas, megfelelő műszaki állapotúak voltak. 

Az ellenőrzés augusztus 30-ig tart.


Zala megyében egyébként az elmúlt évben negyvennyolc tehergépkocsi-vezető okozott személyi sérüléses balesetet, melyből hat halálos, tizenhárom súlyos, huszonkilenc pedig könnyű sérüléssel végződött. Az idei év első hét hónapjában megyénkben huszonhat balesetet (a balesetek 9,5%-át) okoztak tehergépkocsi vezetők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!