Elismerés

2 órája

Highlights of Hungary díj: elindult a közönségszavazás az idei jelöltekre (videó)

Október 1-től szavazhat a nagyközönség arra, hogy a 25 idei jelölt közül melyik három kapja meg a kiemelkedő magyar teljesítményekért járó Highlights of Hungary díjat, és az ezzel járó 2-2 millió forintos pénzjutalmat. A jelöltek között szerepel zenész, orvos, pék, tanár, szülőket segítő applikáció és hagyományőrző szálláshely is.

MW

A díj idei jelöltjeit a szervezet nagykövetei, Dr. Almási Kitti, Borbás Marcsi, Gyurta Dániel, Lackfi János és T. Danny választották ki

Forrás: Highlights of Hungary

Fotó: Gyurkovits Tamas

A Highlights of Hungary 2013 óta minden évben azokat a személyeket és közösségeket kutatja fel, akik a maguk területén egészen kiemelkedőt, példaértékűt alkottak. Célja, hogy a tehetség, a szorgalom és a bátorság ötvözeteként létrejövő magyar történeteket megtalálja, széles körben megismertesse, és példáik révén inspiráljon alkotói cselekvésre. A Highlights of Hungary által megmutatott kiváló teljesítmények mögött mindig ott van a választott küldetése beteljesítéséért szívvel-lélekkel és kitartóan cselekvő ember, közösség. A szervezet fontosnak tartja a közösség javát szolgáló, pozitív történetek megismertetését, a közbeszéd értékteremtő irányba terelését – olvasható a közleményben.

A díj idei jelöltjeit a szervezet méltán elismert nagykövetei, Dr. Almási Kitti, Borbás Marcsi, Gyurta Dániel, Lackfi János és T. Danny választották ki, több mint 600 ajánlásból. 

Bemutatkoznak Dr. Almási Kitti jelöltjei 

1. Bethesda Mesetér

Kő Boldizsár képzőművész gyerekei születése után döbbent rá, mennyire egyhangúak a magyar játszóterek. Azóta készíti különleges játszótereit, ahol szárnyalhat a fantázia és a játék, ahol szimbólumok, történetek veszik körbe a kicsiket. Mára hazánkban több mint ötven játszótér készült a tervei alapján, de kértek a magyar mesebirodalmakból Spanyolországba, Lengyelországba, Indiába is. A Bethesda mesetér speciálisan a gyermekkórház betegei és szüleik részére készült, a gyógyulás folyamatát segítendő.

2. Dr. Schwab Richárd

Belgyógyász, gasztroenterológus, a MIND Intézet alapítója, egyik vezetője, aki hihetetlen erejű mozgalmat indított az elmúlt időszakban az egészséges életmód, táplálkozás területén, közérthetően, tömegeket megszólítva. A betegségekhez a táplálkozás, anyagcsere problémák, bélrendszer vizsgálata felől közelít. Részt vett az Oncompass Medicine precíziós onkológiai diagnosztikai cég alapításában, amely a világon az elsők között vezette be a daganatok molekuláris jellemzését az onkológiai betegségek személyre szabott kezelésében.

3. HaverVagy!

Kéri Csaba 2009-ben alapította meg a HaverVagy! közösséget, amely mára közel 40 000 főt számlál. A HaverVagy! kezdeményezés célja, hogy baráti és közösségi kapcsolatokat teremtsen, kiemelve az offline jelenlét és az elfogadás fontosságát. Az eseményekre épp úgy érkeznek egyedülállók, mint párok és baráti körök. Ezekre a rendezvényekre, amelyek között van tánctanítás, beszélgetések ismert előadókkal, vagy ún. klikkesedésmentes estek is, több százan járnak minden héten.

4. Szabó Máté

Színházi rendező, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője. Nevéhez köthető, hogy a Miskolci Nemzeti Színház 2023-ban teljes értékű tagja lett Európa egyik legjelentősebb színházi szövetségének, az Európai Színházi Uniónak. A zene fontos inspirációs forrás a munkájában, rendez az Operában is, ahogy az Orlai Produkciós Irodának is Szabó Máté munkásságát számos díj és elismerés övezi, köztük a Nádasdy Kálmán-díj és a Déry-díj.  

5. Your Nature

Temesi Apol a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) adjunktusa, a Your Nature kollekció megalkotója. Textilhulladékokból készített belsőépítészeti termékeivel a fenntartható tervezés elkötelezett képviselője. A tervezői felelősségvállalás és a fenntartható tárgyi kultúra módszertana és nézőpontjai foglalkoztatják mind oktatóként, mind textilművészként. Innovatív anyagfejlesztési projektjeiért több díjat nyert, köztük a 2018-as Climate-KIC Accelerator és a 2022-es BIG SEE Product Design Award díjakat.

A nagykövet jelöltjeit bemutató rövidvideó alább tekinthető meg:

Bemutatkoznak Borbás Marcsi jelöltjei

1. Deák Péter

Deák Péter fejlesztőtanár, mentálhigiénikus, népi szövő iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere. Több mint 35 éve a szolnoki gyermekotthonban élő gyerekek nevelője, segítője. Az állami gondozottak minőségi időtöltését, fejlődését elősegítve küzd azért, hogy a fiatalok ne kallódjanak el. A rá bízott gyerekeknek lelki mentora. A szabadidő hasznos eltöltésének fáradhatatlan szervezője: kemény túrák révén két keréken, vízen vagy gyalog, és kézműves magyar népi játszóházakkal. A gondozott fiatalokkal karöltve a Mesterségek Ünnepe állandó résztvevője és aktív alakítója.

2. Dr. Birinyi Péter

Dr. Birinyi Péter a Mikszáth Gyógyszertár vezetője, amely úttörő szerepet vállalt a ritka betegségekre specializált magisztrális gyógyszerek előállításában, külön figyelmet fordítva arra, hogy felléphet-e a beteg által szedett különböző gyógyszerek között interakció. Igyekeznek mindenki – különösen a ritka betegségekben szenvedők – számára kifejleszteni a kívánt gyógyszerformulát. Mindegy, mennyire ritka egy betegség, ha már egy magyar szenved tőle, ők nekilátnak a fejlesztésnek. Egyik legfontosabb eredményük a Wilson-kórra kifejlesztett terápia, amelyért több gyógyszerinnovációs díjat is kaptak.

3. Faragó Tamás

Faragó Tamás az ELTE-TTK tudományos munkatársa, a Biológiai Intézet Etológiai Tanszékének és az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai Kutatócsoportjának oktatója. Több mint két és fél millió eurót nyert a legrangosabb európai kutatási alaptól, hogy az öt évre szóló támogatás segítségével a nyelv elsajátításának egyik fontos elemét, a vokális tanulás képességét kutassa. A vokális tanulás leegyszerűsítve a hangutánzás, vagyis az olyan hangok produkálása, amelyek nem részei a veleszületett repertoárnak. Faragó Tamás ezzel a kutatással világszinten nagy érdeklődésre számíthat.

4. Gáll Levente és Gáll Tímea

Gáll Levente és Gáll Tímea a csíkmadarasi, műemlék védettségű Zsigmond Malom-panzió tulajdonosai: a nagyszülők vízimalmát mentik meg az enyészettől. A panzió nemcsak szállás, de egy életforma szelete is, megmutatva a helyi hagyományokat és a természetközeli életmód szépéségeit. A vendégek együtt dolgoznak a családdal, legyen szó mezőgazdasági munkáról vagy az állatok gondozásáról. Idén megépítették Erdély első Kassai-féle lovasíjász versenypályáját. Gáll Tímea „Kölcsönkért kovász” című kötete visszaemlékezés a nagyszülőkre, a velük töltött időre, a történetek között pedig egy-egy székely recepttel ismerkedhet meg az olvasó.

5. Recirquel: Paradisum

Vági Bence, a Recirquel alapítója és művészeti vezetője, a cirque danse műfaj megteremtésével új színt hozott a kortárs tánc és a cirkuszművészet világába. Alkotásaiban a cirkuszi akrobatika és a kortárs tánc találkozik, az emberi test kifejező erejét és a mozdulatok őszinteségét középpontba helyezve. Az elmúlt években a Recirquel világszerte elismertté vált, és olyan produkciókkal hódította meg a közönséget, mint a Solus Amor, a My Land és a legújabb darabjuk, a Paradisum.

A nagykövet jelöltjeit bemutató rövidvideó alább tekinthető meg:

Bemutatkoznak Gyurta Dániel jelöltjei

1. CanSatLAB

A CanSatLab Európa szinten is példátlan, fiatal tehetségeket felkaroló kezdeményezés. Küldetése, hogy egy Magyarországon átívelő nonprofit laborhálózattal – egyetemi, vállalati és magánintézmények révén - segítse a CanSat-versenyen résztvevő középiskolás diákokat, a hazai tudományos utánpótlást. A diákok a verseny alatt egy működő űreszközt fejlesztenek, melyhez Detre Örs Hunor űrkutató kezdeményezésének köszönhetően mostantól egy high-tech infrastruktúrával ellátott támogató háttér is rendelkezésükre áll. A CanSat versenyt Magyarországon - igen sikeresen, már több éve - a Magyar Asztronautikai Társaság szervezi az ESA-ESERO program keretében. A CanSATLab laborhálózat idén dedikáltan ezt a versenyt segíti, de későbbiekben sok más versenynek, képzésnek is otthont tud adni.

2. Ifj. Balázs Elemér

Ifj. Balázs Elemér kiváló fiatal zongoraművész, zeneszerző, aki 2024-ben Yamaha-ösztöndíjat nyert. Fiatal kora óta játszik zongorán, többször lépett színpadra nemzetközi színtéren is. Junior Príma-díjas művész, nem csak klasszikus zongorista, hanem innovatív zeneszerző és kiváló improvizátor, műveiben gyakran keveri a klasszikus elemeket modern hangzásvilággal. Elemért nem csak tehetsége, hanem szorgalma és a zene iránti alázata is követendő példává teszi.

3. Magyar Hospice Alapítvány

Magyarországon 1991-ben, Polcz Alaine révén jelent meg a hospice szemléletű ellátás, ám sokan még mindig nem ismerik. A Magyar Hospice Alapítványnál dolgozó orvosok, ápolók a legnehezebb út kísérői: a már csak tüneti kezelésben részesíthető, gyógyíthatatlan betegek testi és lelki szenvedéseinek enyhítésével foglalkoznak. Minden munkatársuk nap mint nap kiemelkedő emberségről és szeretetről tesz tanúbizonyságot. A Hospice támogatást nyújt az otthonápolásban is, mentálhigiéniás segítséget is biztosítanak és fájdalomambulanciát működtetnek.

4. Semmelweis HELP

A Semmelweis Help egy Ingyenes, magyar fejlesztésű applikáció: innovatív tünetellenőrző alkalmazás a szülői egészségügyi döntéshozatal támogatására. Az applikáció célja, hogy könnyen érthető és megbízható információkat nyújtson a gyerekeknél előforduló leggyakoribb tünetekről. Iránymutatást ad arról, hogy mikor kell azonnali sürgősségi ellátást keresni, mikor elegendő a háziorvos felkeresése, és mikor kezelhetők a tünetek otthoni körülmények között. Egy év alatt több mint 168 ezer felhasználó töltötte le, nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is. A készítők tárgyalnak az app licenszeléséről, kiemelt külföldi figyelem irányul a Helpre, ugyanis máshol ilyen rendszer még nem elérhető.

5. Ugrai Panna

Ugrai Panna Mindszentről jutott a legnagyobb úszók közé, mindössze 19 éves korára. A Hód Úszó SE versenyzője a 4 x 200 méteres női gyorsváltó tagjaként a hatodik helyen végzett a párizsi olimpián, miután az Európa-bajnokságon begyűjtött 2 aranyat és 2 ezüstöt. Az úszás mellett életeket ment: a vízi életmentést mint sportágat és technikát népszerűsíti. Célja, hogy hazánkban is minél nagyobb figyelmet kapjon a vízi életmentés új sportága. Amelyben szintén szép eredményeket ért el a nemzetközi versenyeken.

A nagykövet jelöltjeit bemutató rövidvideó alább tekinthető meg:

Bemutatkoznak Lackfi János jelöltjei

1. Fabók Mancsi bábszínháza

Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád, vagy ahogy többen ismerik őket, a Fabók Marcsi Bábszínházát létrehozó házaspár már több mint egy évtizede járja Magyarországot és a Kárpát-medence magyar lakta területeit a vándorszínházukkal. Fabók Mancsi Bábszínháza olyan színházi forma, amelyben a magyar népi hagyományok, a népmesék és a humor találkoznak a modern színjátszással, s ezek keveredése egyedi élmény ad gyermekek és felnőtteknek számára egyaránt. A bábszínház rajongóinak a Zsámbéki Zsöllyekertben különleges színházi teret is teremtettek.

2. Muralpaint

A Muralpaint különleges művészeti csoport, amely kültéri falfestményekkel díszíti fel a városi embert körülvevő szürke falfelületeket. Marton Ákos és Vinkó Leó egy évtizede kezdte falfelületek dekorálásával gazdagítani épített környezetünket. Munkáikat készítették már óvodák, bölcsődék, középületek és ipari létesítmények falaira, az esztétikai megoldások mellett sokszor környezetvédelmi és társadalmi üzeneteket is közvetítve.

3. Szabó T. Anna Dudorászó és Vigasz című verseskötete

Szabó T. Anna legvirtuózabb, legelismertebb, legszuggesztívebb hangú költőink közé tartozik, aki számára a zene és a költészet szoros kapcsolatban áll egymással. Nemrég megjelent verseskötete, a Vigasz a gyász, az elengedés és a megújulás témáival foglalkozik. A kötet versei az élet legnehezebb pillanataiban próbálnak erőt és vigaszt nyújtani az olvasónak. A Dudorászó című kötet fejezeteiben pedig reggeltől estig, a hétköznapoktól, hétvégéktől az ünnepekig és a vakációig minden időre és alkalomra találunk verseket.

4. Szikvirág tanya blog

Kovács Wölfinger Diána, a Szikvirág Tanya gazdasszonya, 16 évvel ezelőtt hozott egy merész döntést: feladta városi életét, hogy a Tisza mellett, Mártély közelében, egy tanyán kezdjen új életet. A Szikvirág Tanya 3000 négyzetméteres területen helyezkedik el, ahol Diána és családja önellátó gazdálkodást folytat. Diána blogot is indított, melynek révén az olvasók betekintést nyerhetnek a tanyasi élet mindennapjaiba, fényképekkel, novellaszerű írásokkal.

5. Szirtes Edina Mókus

Szirtes Edina Mókus hegedűművész, énekesnő és zeneszerző, a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb művésze. Munkássága során számos műfajban alkotott: a klasszikus zenét tartja anyanyelvének, de improvizálva keveri szinte az összes műfajt a világzenétől a színházi zenéig. Az idén szintén Highlights of Hungary díjra jelölt Recirquel társulat előadásaiban is egyedi zenei világot teremtett, amelyben a természet, a szerelem és az emberi lélek kapcsolata jelenik meg.

A nagykövet jelöltjeit bemutató rövidvideó alább tekinthető meg:

Bemutatkoznak T. Danny jelöltjei

1. Balázsi Gergő Ármin

2024-ben Balázsi Gergő Ármin balettművész nyerte a balettvilág Oscar-díjának számító Benois de la Danse díjat. Balázsi hét éves kora óta táncol, egy évtizede tagja a Magyar Állami Operaház társulatának, ahol jelenleg vezető szólista. A Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett, Junior Prima díjas táncművész, aki a 2022/23-as évadban az Étoile cím birtokosa is volt, az előző évadban bemutatott A Pygmalion-hatás című előadásban nyújtott alakításával érdemelte ki a Benois de la Danse elismerést. A legnagyobb büszkesége a családja: szintén balett táncos feleségével nevelik kisfiukat.

2. Marozsán Fábián

Marozsán Fábián az első számú magyar teniszező. A világranglistán 49. játékos öt éves korában kezdett el teniszezni. Gyermekkorában édesapja inspirálta, aki amatőr szinten űzte a sportot. Példaképe a legendás spanyol teniszező, Rafael Nadal, akitől nemcsak a technikáját, hanem a sporthoz való alázatos hozzáállását is eltanulta.

3. Révész Bulcsú

Révész Bulcsú a magyar snooker csillaga, aki nyolcévesen kezdett el játszani Budapesten, majd Varga Péter mentorálásával lépett ki a nemzetközi színtérre. Mindössze 12 évesen lett magyar bajnok minden korosztályban, ezt követően tehetségét Európa- és világbajnokságokon is megmutatta. Idén, tizenhét évesen történelmet írt: junior világbajnoki címével ő lett az első hazai profi snookerjátékos. Gimnázium után szeretné tovább folytatni profi snooker karrierjét, és elkezdeni az egyetemet is.

4. Sorsformálók – interjúkötet

„A magyarországi roma és nem roma közösségek története ezer szálon fonódik össze. Történelmünk és kultúránk évszázadokra visszanyúlóan összeköt minket, így közös a felelősségünk abban is, hogy minél eredményesebben együttműködjünk” – szól a Sorsformálók interjúkötet bevezetője. A kötet ennek a felelősségnek a megnyilvánulása. A benne megszólaló 12 roma férfi a közélet, tudomány, sport, zene és média területén bizonyította rátermettségét és sorsformáló képességét.

5. Szabi, a Pék

Szabadfi Szabolcs, ismertebb nevén „Szabi, a pék”, ma már az egyik legismertebb kézműves pék Magyarországon. Nem származik több generációs pékcsaládból: a sütés iránti szenvedélye révén saját maga alakította ki életpályáját. Kiváló minőségű péksüteményeinek köszönhetően fantasztikus miliővel bíró étterem-hálózatot is alapított. Jelenléte a közösségi médiában a Covid-19 időszakában erősödött meg, amikor otthoni kenyérsütési videókat kezdett megosztani.

A nagykövet jelöltjeit bemutató rövidvideó alább tekinthető meg:

Szavazni a www.highlightsofhungary weboldalon lehet, ahol a nagyköveti ajánlások és a jelölteket bemutató kisfilmek is megtekinthetők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!