Hegymászás

2023.06.06. 09:22

Varga Csaba a 8125 méter magas Nanga Parbat meghódítására indul

A világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a 8125 méter magas Nanga Parbatra indul június 6-án, kedden Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

MW

Varga Csaba nagyváradi hegymászó

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Anikó

Az MTI beszámolója szerint Varga Csaba a műsorban elmondta:

célja, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül megmássza a pakisztáni Himalája hegycsoportban fekvő hegycsúcsot.

A hegymászó arról beszélt, hogy ez az a magasság, ahol még jól tud működni az emberi szervezet. Mint mondta, már van tapasztalata ilyen magasságokkal, ez már több mint a tizedik magashegyi expedíciója lesz. Kiemelte, hogy úgy érzi, készen áll, és mindent megtesz azért, hogy az expedíció sikeres legyen.

Elmondta:

a csúcstámadást a június 20. és 30. közötti időszakra tervezi.

A hegymászó célja, hogy a Nanga Parbat csúcsán meglobogtassa a Nagyvárad feliratos magyar zászlót és megemlékezzen az idén 150 éves Magyarországi Kárpát Egyesületről, amelynek tagja – közölték hétfőn a Hazajáró című műsor Facebook-oldalán.

Mint írják,

Varga Csaba a ma élő legtöbb 8000 méternél magasabb hegycsúcsot elérő magyar hegymászó.

Eddig öt nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsot mászott meg pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül.

Varga Csaba június 6-án indul Budapestről Pakisztánba. Június 9-én 3-4 napos túra keretében éri el a 4200 méteren fekvő Nanga Parbat Diamir alaptáborát. Onnan aztán megkezdi az akklimatizációt, és körülbelül egy hónap áll rendelkezésére a csúcs megmászásához.

A hegymászó kettős céllal indul a csúcsra: egyrészt a Nagyvárad feliratú magyar nemzeti zászló meglobogtatásával a partiumi, nagyváradi magyarok élni akarását hirdeti, másrészt a világ hetedik és Magyarország első turistaszervezete, a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) 150 éves jubileumáról kíván megemlékezni – emelik ki a közleményben.

Mint írják, a Nanga Parbat csúcsát először egy német hegymászó, Hermann Buhl érte el 1953. július 3-án. A magyarok közül elsőként Erőss Zsolt mászta meg a csúcsot 1999-ben, de mivel nem volt csúcsengedélye, az eredménye nem hivatalos.

A Varga Csaba – Nanga Parbat 2023 – MKE 150 expedícióról a Hazajáró Facebook-oldalán fognak rendszeresen hírt adni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában