Vizes Eb

2024.06.13. 10:54

Hatalmas siker: Betlehem Dávid aranyérmes a nyílt vízi úszók 5 kilométeres versenyében

Betlehem Dávid aranyérmet nyert a nyílt vízi úszók 5 kilométeres versenyében a belgrádi Európa-bajnokságon. A húszéves magyar versenyző szerdán az olimpiai távon, 10 kilométeren harmadik volt, ezzel felnőtt pályafutása során először állt egyéniben dobogón világversenyen, kevesebb mint 24 órával később pedig ezt megfejelve a rövidebb távon diadalmaskodott. Rasovszky Kristóf a hatodik, Hambardzumyan Arshak pedig a 13. helyen végzett.

MW

Betlehem Dávid a férfi nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében

Forrás: MTI

Fotó: Derencsényi István

A szerb főváros kajak-kenu pályáján kialakított helyszínen három 1,67 kilométeres kört kellett teljesítenie a 29 indulónak. Az elején Rasovszky állt az élre, sokáig ő vezette a mezőnyt, de a legjobbakat mindössze néhány másodperc választotta el egymástól. Az utolsó körre Betlehem ritmust váltott, és csak a franciák 2017-es világbajnoka, Marc-Antoine Olivier tudta tartani vele a tempót.

BETLEHEM Dávid
Betlehem Dávid a belgrádi vizes Európa-bajnokságon
Fotó: Derencsényi István / Forrás: MTI

A két úszó őrült hajrát vívott egymással, még az utolsó húsz méteren is oda-vissza előzgették egymást, végül Betlehem az utolsó pillanatokban rá tudott tenni egy lapáttal és riválisánál négy tized másodperccel hamarabb érintette a falat. A különbség ugyan szemmel is látható volt kettejük között, de a hivatalos végeredményre a célfotó elemzése miatt néhány percet várni kellett.

Szerencsére Kristóf elkezdte az elején, ez az iram kellett ahhoz, hogy a végén is bírjuk. Amikor láttam, hogy a francia kimegy a bal oldalra, már tudtam, hogy én a hosszabb úton le fogom majd gyorsulni. A tegnapi nap egy óriási löketet adott nekem, elhittem azt, hogy ha akkor sikerült a hajrá, ezt a mait meg tudom nyerni

– nyilatkozott az M4 Sport stábjának Betlehem, aki Rasovszky 2018-as sikere után lett a kontinensviadal legjobbja.

Rasovszky Kristóf elmondta, ez jobb úszás volt, mint az egy nappal korábbi, nem csalódott, bár nyilván többet szeretett volna úgy, hogy több mint két kört úszott az élen. Hozzátette, ezúttal is összeakaszkodott az egyik olasszal, és bízik benne, hogy a riválisok inkább az úszásra koncentrálnak majd a jövőben.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában