Labdarúgó NB I

2024.08.30. 19:42

Máté Csaba a Debreceni VSC új vezetőedzője

A Debreceni VSC labdarúgóklub szeptember elsejétől Máté Csabát nevezte ki vezetőedzőnek.

MW

Máté Csaba, még mint a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a litván Zalgiris Vilnius elleni másnapi Konferencia-liga-selejtező előtt tartott sajtótájékoztatón a Groupama Arénában 2023. augusztus 30-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Az 54 éves szakembernek ez lesz az első vezetőedzői megbízatása, korábban csak megbízottként irányított együtteseket, így a Paksot és a Ferencvárost. 

A hajdúsági klub honlapja felidézte, hogy játékosként többek között a Tatabánya és a belga KV Kortrijk együttesében is megfordult, edzői pályafutását pedig szülővárosában, Szekszárdon kezdte. Később pályaedzőként segítette Erwin Koeman szövetségi kapitány munkáját a válogatottnál 2008 és 2010 között, majd a Haladásnál és a Paksnál tevékenykedett. 

Máté Csaba 2012-től 2023-ig a Ferencváros stábjának a tagja volt, együtt dolgozott többek között Ricardo Monizzal, Thomas Doll-lal, Szerhij Rebrovval, Peter Stögerrel és Sztanyiszlav Csercseszovval is. 

Többször kapott szerepet megbízott vezetőedzőként, tavaly a zöld-fehéreket a Konferencia-liga csoportkörébe vezette, ennek ellenére nem véglegesítették pozíciójában, s helyét a szerb Dejan Stankovic vette át. 

A DVSC hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott Srdjan Blagojeviccsel, miután négy mérkőzésen mindössze négy pontot gyűjtöttek a piros-fehérek, akik így a tizedik helyen állnak a tabellán. A Debrecen szombaton - még Máté Csaba nélkül - a Zalaegerszeget fogadja Dombi Tibor irányításával, így az új tréner a válogatott szünet után, szeptember 14-én a másodosztályú Békéscsaba vendégeként mutatkozhat be a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában