Minden egy irányba, kelet felé mutat – Beszélgetés Dr. Türk Attilával

Ezt dr. Türk Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének Magyar Őstörténeti és Honfoglalás kori Régészeti Tanszékének vezetője mondta a Zalai Hírlapnak adott interjújában a minap, amikor Nagykanizsán tartott előadást. A szakember a Kanizsa TV operatőre, Czigóth Sándor Őseink és a Dnyeszter vidéke – magyar őstörténeti kutatások Etelköz nyomában című filmjének vetítésére érkezett a dél-zalai városba a film tudományos szakértőjeként.

Dr. Türk Attila az elmúlt években számos orosz–magyar dél-uráli régészeti expedícióban vett részt azok magyar vezetőjeként. 2005 óta szisztematikusan végigjárta az orosz, ukrán és moldáv múzeumokat, évente több hónapot töltött kint és újra kiépítette a korábban jól működő tudományos keleti kapcsolatokat, amelyek a rendszerváltás után gyakorlatilag „tetszhalott” állapotba kerültek. Kutatásai, az Uraltól a Kárpátokig elvégzett ásatások során rengeteg magyar vonatkozású régészeti lelőhelyre bukkant, ezek révén mára sikerült pontosan meghatározni a mai Moldávia és Ukrajna területén elhelyezkedő Etelköz kiterjedését.

– Ami az elmúlt másfél évben végbement Moldávia területén a magyar őstörténet szempontjából, az tulajdonképpen csodának is tekinthető – szögezte le elöljáróban dr. Türk Attila. – Ugyanis számos fontos és jelentős lelet került elő, s a régészetben az új és szép leletek mindig fontosak, hiszen adatokra van szükség a tudományos elképzelések igazolására. Ezektől és a kutatásoktól sokan várják azt, hogy minden, amit eddig tudtunk a magyarság őstörténetéről, alapjaiban fog megváltozni, de nekik csalódást kell okoznom. Ugyanis az eddigi tudományos elképzelések nem fordultak fel fenekestől, viszont maga az adatbázis, amiből ezeket a következtetéseket levonták, jóval bővebbé és pontosabbá vált, sőt egyáltalán létrejött. Például Etelköz területi kiterjedését, elhelyezkedését 5 évvel ezelőtt csak 3-4 lelőhellyel tudtuk alátámasztani, ma pedig már több mint hatvannal. Ez óriási előrelépés és minőségbeli ugrás tudományos szinten is. Azt gondolom, a legfontosabb, hogy a számunkra releváns lelőhelyek száma folyamatosan bővül, nagyjából azon a területen, ahol Etelközt az írott források szerint sejtjük. Ezekben a sírokban pedig olyan leletanyag van, amilyet a magyarok elődeiről a szomszédos népek leírásaikban közöltek, továbbá a megkezdett bioarcheológiai kutatások is igazolták eddig a honfoglalás kori és az ahhoz hasonló leletanyagú kelet-európai sírok biológiai kapcsolatát. S habár e vonatkozásban még a kutatások elején járunk, az már most biztosan kijelenthető, hogy a történeti, régészeti, biológiai és a nyelvészeti kép teljesen egy irányba, kelet felé mutat. Ezt azt jelenti, hogy a honfoglalás idején is összetett magyarság egyik eredetszála keleti irányból fejthető meg. Az új eredmények tükrében, ha valamelyik nép etnogenezisét, kialakulását, mint tudományos kutatásra érdemes történeti kérdést perspektivikusnak tartja nemzetközi szinten is a tudóstársadalom, akkor az a magyaré.

Dr. Türk Attila elmondta azt is: az etelközi ősmagyar sírok leletgazdagsága meglepte az ásatásokat végző régész szakembereket. A honfoglaló ötvösművészetről (ebbe a körbe tartoznak a régebben előkerült tarsolylemezek, aranyozott hátterű ezüst hajfonatkorongok) több tudós is azt vélte, hogy előzmények nélkül, már a Kárpát-medencében alakult ki, méghozzá a kalandozó hadjáratok során begyűjtött nemesfém-forrásra alapozva. Ma azt látjuk, hogy a Moldáviában és Ukrajnában feltárt etelközi sírokban is jelentős a nemesfém bőség, illetve pl. uráli eredetű temetkezési szokás, a halotti maszkok jellemzően aranylemezből készültek.

– Ez azt igazolja, hogy elődeink ötvösművészete már Etelközben is formálódott, a felhasznált nemesfém pedig valószínűleg szláv hadifoglyok rabszolgának adásából és a bizánciakkal való kereskedelemből származhatott – magyarázta a régész. – Mindenképpen gazdag közösségről kell beszélnünk, szinte minden harmadik sírban találtunk például selymet. Hogy mivel foglalkoztak? Nyilván, a kelet-európai sztyepperégióban leginkább a nomád nagyállattartás jöhetett szóba, ami a környező török nyelvű nomád népek életmódja lehetett. De ez nem jelenti azt, hogy a földművességet, a növénytermesztést ne ismerték volna.

S hogy Magna Hungária vagy Levédia létezett-e?

– A Magna Hungária alapvetően nem az őshazát jelenti, hanem azt a területet, ahol Julianus barát a 13. században rátalált a keleten maradt magyarokra – válaszolta kérdésünkre dr. Türk Attila. – Arra vonatkozóan ugyanis még közvetett bizonyíték sincs, hogy az említett magyar népesség több mint 300 évvel a honfoglalást megelőzően is pontosan ugyanott lakott volna, ahol a 13. század első felében. A valódi őshaza nagy valószínűséggel az Urál keleti oldalán helyezkedett el, ez ma már újabb adatok alapján szintén bizonyítható. Ami Levédiát illeti, az fogósabb kérdés, sajnos rendkívül kevés az adat. A Don-Donyec vidék véleményem szerint kizárható mivel semmiféle magyargyanús leletanyag nem került elő mélyen a kazár területeken belül. Az ótörök jövevényszavak már a Volga-vidéken, illetve a Kazár Kaganátus szomszédságában is átvételre kerülhettek. Azt szeretném ezzel érzékeltetni, hogy adatok híján roppant nagyvonalúan gondolkodtak erről a kérdésről korábban a magyar régészek, miközben nemzetközi szinten ‒ hiszen a magyar őstörténet egy nemzetközileg fontos kérdés ‒ ezt az elképzelést senki nem támogatta.

Az elmúlt évek kutatásai arra is rávilágítottak, hogy a honfoglalás az eddig ismert 895-ös időponttal szemben nem egyetlen év leforgása alatt ment végbe. Tagadhatatlan, hogy a nagy tömeg valószínűleg a besenyők etelközi támadása következtében ebben az időszakban érkezett a Kárpát-medencébe, de az is biztos, hogy nem volt előttük ismeretlen a hely. Nagy valószínűség szerint a megelőző 20-30 évben már zajlott bizonyos fokú területmegszállás, biztosítás, annál is inkább, mert tudott, hogy 862-től a magyar hadsereg zsoldosként bekapcsolódott a morva–Karoling-konfliktusba a Kárpát- medencében.

– Ha pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy hol léptek be elődeink a Kárpát-medencébe, azt kell mondanom, hogy a Vereckei-hágót mint helyszínt eddig komoly mennyiségű régészeti adat nem erősítette meg. Maga az elképzelés egyébként valójában a 19. századi nemzeti romantika és a Himnusz miatt erősödött fel – jelezte. – A későbbi korokban a mongol hadsereget leszámítva egyetlen keleti népről sem tudjuk biztosan, hogy ott hatolt be ott az országba – hozzáteszem, ez nem zárja ki a vereckei átkelést, de ennek régészeti emlékei nem állnak még rendelkezésünkre. A Keleti-Kárpátok hágóit még kevesebb adat támasztja alá, a déli hágók mellett pedig át kell gondolni az Al-Duna menti régiót, hiszen számos népről van adatunk, hogy ezen a régión keresztül települtek be a Kárpátok vonulatai mögé. Régészetileg ez még egy további kutatásokat igénylő feladat.

Dr. Türk Attila azt is elárulta: a kutatások Moldáviában és Dél-Ukrajnában folytatódnak, az ottani régész kollégák 3 éves kutatási tervet tettek le az asztalra. De a korábban feltárt, ám teljességében máig nem közölt korábbi leletek is nagy lehetőségeket tartogatnak még a kutatás számára. Között említhetjük a Tatárföldön az 1970-es években megkutatott temető Bolsije Tyigani falu határában feltárt temetőt, amelynek 150 sírjából csupán 56-ot publikáltak eddig. Ezekben a keleten maradt magyarokhoz köthető leleteket találtak a régészek. Azaz nagy reményeket lehet még fűzni hozzá…