Beszélgetés dr. Redő Ferenccel, aki évtizedekig kutatta Salla római kori múltját

A Régészeti Intézet volt igazgatóhelyettese ugyan hivatalosan már nyugállományba vonult, mégis sokszor hívják Zala megyébe konzulensnek, előadónak, sőt numizmatikai szakértőnek is. Nemrég egy bagodi régészeti feltáráson találkoztunk vele, ahová a Göcseji Múzeum felkérésére érkezett tanácsadóként. (Mint ismert, a település határában római kori emlékek után kutattak a szakemberek.) Redő Ferenccel többek között a zalalövői kezdetekről, Salla „kirajzolódásáról” és a régészeti munka szellemiségéről beszélgettünk.

– 1973-ban mint az ELTE régészet szakos végzős hallgatója jártam először Zalalövőn. Néhány csoporttársammal és tanárunkkal, Mócsy András professzorral kezdtünk ott egy tervezett ásatást. Ennek oka az volt, hogy a Borostyánkő út térképén volt egy „fehér folt”, vagyis egy hiányzó település a szlovéniai Ptuj (Poetovio) és Szombathely (Savaria) között. Márpedig ha a híres római útvonalat megfigyeljük, akkor jól látszik, hogy nagyjából 50 kilométerenként építettek egy nagyobb várost. Ptuj és Szombathely viszont 150 kilométerre van egymástól. Valaminek tehát még lennie kellett ezen a magyarországi szakaszon.

– Miből gondolták, hogy Sallát épp Zalalövőn kell keresni?

– A korabeli útvonalleírásokban megjelent egy Salla nevű hely, amit addig nem sikerült azonosítani. A névből logikus volt, hogy Mócsy András Zalában kezdjen el kutatni. Első körben azt néztük meg, hogy ebből a térségből honnan volt a legtöbb leletbejelentés, és a nyomok Zalalövőre vezettek. De az is erre terelt bennünket, hogy 1971-ben Müller Róbert régész a lövői futballpálya fölötti részen talált egy hamvasztásos temetőt. Szóval 1973-ban, lelkes fiatalokként megérkeztünk a faluba, és a leendő új iskola területén elkezdtük a munkát. És semmit, de semmit nem találtunk! Olyan üres volt az árok, hogy az szinte vicces!

– Ehhez képest a rendszerváltozásig folyamatos volt a régészeti munka Zalalövőn. Mikor volt az áttörés, vagyis az első siker?

– Apróbb és nagyobb sikerek is voltak, bár 1973 nyarán az első három próbálkozás nem hozott eredményt. Ám a negyedik árokban (a faipari ktsz közelében) már találtunk római kori falakat, és ez biztató jel volt. Két évvel később aztán a gyógyszertár mögötti területről előkerült az a boltíves, 130 centiméter magas, 90 centiméter széles szennyvízgyűjtő csatorna, ami világossá tette, hogy a római korban itt egy nagyobb településnek kellett lennie. Ilyen paraméterekkel rendelkező közművet ugyanis nem építettek magánházakhoz. Ezt követően Zalalövő középső részét védetté nyilvánították. Közben Mócsy Andrást rektorhelyettessé nevezték ki, így nem tudott „terepen” lenni, én pedig sikeresen befejeztem az egyetemet, és engem bíztak meg a további ásatások vezetésével.

– Napjainkban a régészeti munkák zöme valamilyen nagyberuházáshoz kötődik, hiszen nehéz egyéb forrást találni a kutatások finanszírozására. Akkoriban honnan volt fedezet arra, hogy feltárják Zalalövő római kori múltját?

– Szerencsénk volt, mert az első időszakban a település fejlesztéséhez kapcsolódóan a Zala Megyei Tanács támogatta a kutatást, így már nemcsak egyetemisták, hanem egy 12 fős munkásbrigád is a rendelkezésünkre állt. Később pedig egy pályázatnak köszönhetően állami támogatásban részesültünk: gyakorlatilag 1989-ig az ELTE régészeti tanszékének tanásatásaként folyt a munka. Ez azt követően sem változott, hogy a Régészeti Intézethez kerültem. Örültünk, hogy a kezdetektől sok helybéli jött lelkesen segíteni. Persze voltak, akik eleinte nem nézték jó szemmel a kutatómunkát és hogy idegenek ásnak a falujukban. De idővel ez is változott. Úgy érzem, a zalalövőiek ma már büszkék a település múltjára. Jó lenne, ha az elmúlt évtizedek feltárásainak anyagát egy új, modern múzeumi épületben is be lehetne mutatni a városközpontban.

– Mennyire tekinthető lezártnak a Salla-Zalalövő régészeti munka?

– Semennyire, hiszen egy élő városról van szó. A jelenlegi lakóházak alá nem lehet benézni, ezért bőven van még titok a föld alatt! Nem került elő például a fórum sem. Vélhetően a mostani város központja alatt lehet; a templom és az útkereszteződés környékén. Ugyanakkor megismertük Salla határait, ami óriási eredmény! A 2000-es években a gázhálózat fejlesztése, valamint a szlovén–magyar vasút kiépítése lendített sokat az ügyön. Ekkor már a Göcseji Múzeum kért fel ásatásvezetői, majd szakértői munkára. Az előbbi beruházás révén utcáról utcára tárult fel az egykori római kori település határa. Ahogy haladt a gázvezeték, úgy bukkant fel a római múlt, illetve Salla szerkezete. A térképen össze lehetett kötni a város határait az előkerült leletek alapján.

– Olaszországban is rendszeresen dolgozott, hiszen a Régészeti Intézet közel harminc éven át San Potito di Ovindoliban folytatott ásatást: egy császári villagazdaság feltárásában vettek részt. Az ott szerzett tapasztalatok mennyiben tudták segíteni az itthoni munkát?

– Kérdezték is sokan, hogy minek megyünk oda. De, hát mindenképpen érdemes megvizsgálni, hogy hogyan nézett ki egy római villa és villakultúra a központhoz (vagyis Rómához) közel, illetve egy attól távoli provinciában. Ráadásul az olaszországi épület kora pont egybeesik Pannónia időszakával, így az építészeti, díszítési módok jól összehasonlíthatók a magyarországi római kori leletekkel. Művészi kvalitásban, anyaghasználatban van is különbség. Nem gyengébb az itthoni, hanem szó szerint provinciálisabb, ami ez esetben annyit jelent, hogy a meghódított területek épületei, szobrai mindig magukon viselik a helybéliek kultúráját, művészetét. Tehát a helyi stílust, „divatot” is tükrözik.

– Most Bagodban beszélgetünk, ahol épp befejeződik a régészeti feltárás. A keresett római kori sírkő azonban nem került elő. Bár voltak ebből az időszakból származó leletek, de alapvetően egy neolit település nyomaira bukkantak. Nem csalódott kicsit?

– Egyáltalán nem, a régészet ilyen! Nem lehet az ásatások során csak egy korszakot kimerevíteni. A régész a fűtől lefelé indul, és mindent, amit talál, dokumentál. Leír, lerajzol, lefényképez, naplót vezet. Rétegről rétegre. Egészen odáig, amíg üres nem lesz az árok. Aztán rendszerezi a leleteket, majd a történetet elmeséli visszafelé. Vagyis a legmélyebben talált tárgytól a legközelebbi időkig. És akkor kirajzolódik egy-egy település múltja, történelme. Ezért sosincs hiábavaló kutatás. A mostani is sok újdonsággal szolgált Bagod múltjával kapcsolatban.