Hátizsákkal Peruban: egy egerszegi lány világjárása

Peru sokunk számára a misztikum és az elérhetetlenség földje, számára azonban egy hónap tömény valóság és megannyi emlék, amit képzeletbeli hátizsákjába rejtett.

Hegedüs Lilla régóta álmodozott arról, hogy útra kel távoli országokba. A ZSzC Csány László Technikumában érettségizett hat évvel ezelőtt, az ELTE-n szlavisztikából szerzett diplomát. Erasmus-ösztöndíjasként hat hónapig Horvátországban, Zágrábban élt, majd egy szerelemnek köszönhetően Portugália lett a szíve csücske. Odaköltözése előtt még a Corvinus Egyetemen nemzetközi kapcsolatokat tanult. A szerelem időközben elmúlt, a dél-európai ország azonban – egyelőre – biztos pont az életében. Lisszabontól 200 kilométerre, Coimbrába járt egyetemre, ugyancsak ösztöndíjjal. Jelenleg a portugál fővárosban él, s egy telekommunikációs vállalat tanácsadója, mellette egy digitális marketinggel foglalkozó cég fordítója és kapcsolattartója, márkacégek és influenszerek közötti közvetítő. Ez a kötetlen, homeoffice-ban is végezhető munka mintha már a jövőjét mutatná: dolgozik, miközben utazgat, vagy fordítva. Utazgat és közben pénzt keres. Lilla négy nyelven beszél (angol, német, orosz, portugál). Szerintem boldogulni fog, bárhova viszi a sorsa.

A fiatal lány a videochaten mosolygós, szerény, mesélni is azért kezd, mert rádiós barátnője, Jennifer felhívta rá a figyelmet. Már az elején megjegyeztem, milyen bátor, ugyanis teljesen egyedül vágott neki a több ezer kilométeres repülőútnak, az ismeretlen kalandnak, aminek célja Lima s az ott élő szegény gyerekek tanítása volt. A 26 éves egerszegi lány három hétig önkénteskedett Dél-Amerikában. De miért éppen Alaszka? Akarom mondani, miért éppen Peru?

– Nagyon régóta terveztem, hogy külföldön önkéntes feladatokat lássak el, s a gyerekek mindig közel álltak hozzám – mondta Lilla. – A pandémia a bezártságot hozta és a tervezést: a Google a barátom, rengeteg cikket olvastam, latin-amerikai önkéntes szervezetekre kerestem rá. Így találtam meg Peruban azt a helyi, Tarpuy Sonqo kecsua nevű közösséget, amely által utazhattam. Nevük azt jelenti, hogy terjessz szeretetet. Tavaly indultam volna, ám a járvány miatt csak most augusztusban sikerült odaérnem. Az első héten a történelmi Inka Birodalommal s a fővárosával, Cuscóval ismerkedtem. Hihetetlen spirituálisak az ott lakók. Azonkívül három helyre jutottam el, ami feledhetetlen élmény marad. Megmásztam az 5200 méter magasan fekvő Szivárvány-hegységet (Vinicunca). Másodszor a legendás Machu Picchut néztem meg, bevallom, a könnyem is kicsordult, hogy ott lehetek. Hálás voltam ezért nagyon. Végül egy közeli gleccsertóhoz jutottam el.

– Hogyan készültél a nagy útra? Egy évig bőven volt időd erősödni lélekben.

– Bevallom, először nagyon csalódott voltam, hogy még nem indulhatok, de hamar találtam más elfoglaltságot. Rendszeresen meditáltam, jógáztam, munkát kerestem. Örülök, hogy Lisszabonban találtam állást, különleges energiájú és színes történelmű város. Utólag nem is baj, hogy ennyi időt töltöttem bezárva saját magammal. Megerősödtem, még önállóbb lettem. Elkezdtem egyedül utazgatni, megjártam Spanyolországot, Dél-Portugáliát, Mexikót, sőt, még az Azori-szigetekre is elrepültem. Testben és lélekben folyamatosan Perura készültem. Ez az ország gyermekkorom óta hívott, nem volt kérdés, hogy ott kezdtem az önkéntes munkát. Bátyám járt ott, mesélt róla, megmagyarázhatatlan módon mindig vágytam oda. Rengeteg szeretetet és önismeretet adott az ott eltöltött egy hónap. Ráébresztett, hogy nagy szükségem van a természet közelségére s az utazásokra. Amennyire spirituális volt Cusco, annyira visszahúzott a földre Lima. A harmadik legszennyezettebb város a világon, ahol szinte mindig fehér-szürke színű az ég a szmogtól. Tényleg nem látni a kék eget. Az önkéntesek szállása egy családi ház tetején felhúzott kis „bunker” volt, Cecília, a ház asszonya volt a pótmamánk. Reggel hatkor keltünk, hogy busszal induljunk az önkéntes munkavégzés helyszínére, Pachacútecbe, Lima külvárosi részébe, az egyik legszegényebb nyomornegyedbe.

– Mire tanítottak azok a szegény gyerekek téged?

– Szeretetre, arra, hogy örüljünk minden apróságnak, legyünk hálásak mindenért, amink van. Ott megszűnt az anyagi lét fontossága, visszavitt a gyerekkorom egyszerűségébe. Hogy megéljem a pillanatokat. Peruban még mindig zárva voltak az iskolák, amikor kint voltunk. Két amerikai társammal a napközbeni ellátásban segítettünk, s amíg felügyeltük a 4–12 éves gyerekeket, addig átismételtük az addig tanultakat. Tulajdonképpen a pedagógusok munkáját vettük át, játékosan foglalkoztunk velük. Ez a tevékenység arra is megtanított, hogy becsüljük meg a tanárokat. Azoknak a kicsiknek a tanulás az egyetlen út, hogy kitörjenek a nyomorból.

Az egerszegi lánnyal végül a tervekről beszélgettünk. Hívja őt még Dél-Amerika, Bolívia, de Ázsia, Indonézia is többször felmerült célállomásként. Mint mondja, mindenképpen hosszabb időre utazna, féléves önkéntes programhoz szeretne kapcsolódni. A videochat óta eltelt két hét, aztán egyszer csak jött az online üzenet. Sikerült a nagy álom, január 3-án indul, megvan a repülőjegy. Hat hónap újabb önkénteskedés, méghozzá Thaiföldön. És igen, oda ugyancsak egyedül pakolja be a hátizsákot. Tudja, hogy nem lesz magányos, hiszen a világon bárhol barátokra lel. És itthon a család támogatja mindenben, elfogadták, hogy Lilla ilyen, Lilla utazik. Ahogy a blogjában írja.