A zalaegerszegi Hegedüs Lilla Ázsiában önkénteskedik – Mélyszegénység és mosoly

Szakadozik kicsit az internet, de örülünk annak, hogy legalább így tudunk beszélgetni. Lilla fél éve még kalandos perui útjáról mesélt, most pedig teljesen másik irányból jelentkezett be. Az időeltolódás hat óra Kelet javára, ő éppen végzett az aznapi tanítással, itt még koradélután van. A kambodzsai vízum egy hónapra szól, abból egy hetet utazgatott, megismerte a régiót. Mint mondja, kell is a lelki és vizuális feltöltődés az önkéntes munkák között. No meg persze most tisztázódott benne, hogy az utazás a szenvedélye. A blogját követve megannyi élményt olvashatunk: úszkált cápa mellett, lakott pókokkal és gyíkokkal egy szobában (sőt, ezek az apró albérlők szinte mindenhol mindennaposak), beszélgetett a 2004-es cunami egyik túlélőjével, járt a thai fővárosban, Bangkokban. Kambodzsában lakott „dzsungalóban” (a dzsungelben épült bungalókat nevezte el így), menekült majom, kígyó és gekkó elől, valamint úszkált a valószerűtlenül türkizkék vízben fluoreszkáló planktonok között. A Coconut Beach-en természetetesen frissen szedett kókuszból itta a kókuszvizet. 

Thaiföldön mentett kutyákat ápolt, gondozott, majd egy özvegy francia férfihoz került, akinek gyermekeit tanította. Jelenleg vendéglátója szerény kis szobájában él egy hónapig a kambodzsai Siem Reap külvárosi részében. Nehéz napokon van túl, naponta 35 gyerek issza a magyar lány angol szavait délutánonként három órán át. A kevés szerencsések iskola után jönnek korrepetálásra, a többség a napi munka után gondolja úgy, hogy csiszolja nyelvtudását, vagy éppen az arab számokkal, latin betűkkel bíbelődik. Ők is önkéntesen választják a plusz órákat, persze érthető, ha belegondolunk, hogy itt nagy kincs, ha valaki érti a külföldiek nyelvét. 

Lilla gyomra még most is sokszor görcsberándul, ha belegondol: kisgyerekek, kiskamaszok a családot segítve róják az utcákat. Ahelyett, hogy a tantermekben ülnének, az utcán árulnak a turistáknak csecsebecséket vagy végeznek felnőtt munkákat.

-  Én csak Mamának hívom a hölgyet, Savon Pouk-ot, aki 2014-ben megnyitotta a felzárkóztató iskolát – meséli Lilla jelenlegi „munkahelyének” történetét. - Úgy álmodta meg, hogy önkéntesek segítségével üzemelteti a helyet, a vírus azonban közbeszólt, két évig leállt itt minden. Jelenleg egyedül vagyok, előttem volt egy másik lány, akivel éppen váltottuk egymást, s megbeszéltük, hogy hol tartottak. Nagy kihívás számomra a tananyag összeállítása, mivel nagy a kor- és iskolázottságbeli különség. Vannak, akik a latin ábécét sem ismerik, velük mindent az elejéről kell kezdenünk, de akadnak, akik elég szépen olvasnak angolul. A körülmények is sokszor mellbe vágnak: sok gyerek öt napon át ugyanazt a ruhát hordja, többségüknek nincs lehetősége tiszta vízben zuhanyozni, fürödni. 

Nagy a szegénység, a vízhiány miatt kevésbé higiénés a konyhaművészet, az egerszegi lány pár héten belül kétszer kapott gyomorrontást. Lilla lelkesedése persze töretlen, a tanítás mellett tovább gondolta a jótékonykodást, így online szervezést indított a szegénysorsú gyerekek számára, akiknek eddig 220 euró gyűlt össze a felajánlásokból. Ebből a szükséges felszereléseket szerzik be és az iskolaalapító „Mama” a következő havi villanyszámlát is be tudja fizetni. 

A testi-lelki kihívások persze egyre kitartóbbá teszik Lillát és erősítik benne azt, amiért belevágott ebbe az egészbe. Valahol úgy fogalmazott, hogy önmagának a szabadság ajándékát adta, azt a lehetőséget teremtette meg, hogy a saját útját járja, miközben egyre jobb emberré válik, egyre jobban magára talál. 

- Minden nap úgy kelek fel, hogy nem tudom mit hoz a jövő. Nem tervezek előre, hagyom, hogy vigyen az ár. Először úgy gondoltam, fél évet töltök el Délkelet-Ázsiában, de most úgy határoztam, hogy kicsit megtoldom ezt az időt, s szeptemberig maradok. Annyi körvonalazódik bennem, hogy innen Vietnámba megyek, de semmi konkrétum nincsen. Az önkéntes munkák adódnak egymás után. Úgy élek, hogy jelenleg nincsenenek elvárásaim senki és semmi felé, s engem sem befolyásol senki. Csak az út van, amin járok és nagyon élvezem minden percét. Létezem, szolgálok, nevetek, sírok. Egyszóval szeretek.

Lilla 27 éves, előtte az élet. Annyi tapasztalatot és önállóságot azonban már most szerzett, hogy példát tudjon mutatni önzetlenségből. Őt az teszi boldoggá, ha adhat, a világ pedig olyan mértékben viszonozza mindezt, amennyire hálás nap mint nap. És ő nagyon sokszor írja blogjában, hogy mennyire hálás mindenért.