"Még magam sem hiszem el, hogy a süteményeimet megszerették az emberek" – Jakabfi Dávid

– A cukrászat mindig is tetszett, ám a család inkább Kadarkútra küldött el szakácsiskolába, mondván, azok több fizetést visznek haza - mesélte Dávid. - Ma is emlékszem az indokra. Szerintük amíg a cukrász 100 ezer forintot keres, addig a szakács ennek a dupláját. Engem ez nem győzött meg igazán, az iskolában mindig átjártam a cukrászokhoz leskelődni. Főként a finom Néró süti érdekelt, még a zsebpénzemből is ezt az apró, baracklekvárral összeragasztott, csokoládéval megcsíkozott, omlós teasüteményt vettem. Abból ott sokat készítettek, hiszen a recept a kötelező tananyag része. Már akkor éreztem, nekem inkább abban a közegben van a helyem.

Az élet aztán másképp alakította Jakabfi Dávid sorsát. Kitanulta a szakácsszakmát, majd friss papírral, nulla tapasztalattal Keszthelyre ment egy állásinterjúra, ahonnan elküldték. Nem adta fel, Nagykanizsán is szerencsét próbált, de nem járt sikerrel, kezdőre épp nem volt szükség.

– A csalódások nem érintettek jól, kicsit kiábrándultam, ezért műszerésznek tanultam a kanizsai Cserháti-technikumban – folytatta. – Boldoggá az sem tett, így a gazdasági világválság idején ismét a vendéglátás felé fordultam. Akkor visszatértem a Balaton-parti városba, ott is dolgoztam, majd Zalakaroson szintén. Végül úgy döntöttem, külföldön is tapasztalatot szerzek. Ott sem volt mindig könnyű helytállni. Előfordult, hogy mindenféle tudás nélkül dobtak a mély vízbe, az egyik helyen a receptek hozzávalóiból kellett összeállítanom egy desszertsort 150 fős vendégseregre. A sikertelenségek ellenére egy pillanatra sem adtam fel, képeztem magam, különféle desszerteket készítettem magamtól. Próbálgattam az ízeket, a harmóniákat és haladtam előre, szerettem volna bebizonyítani, hogy az út, amin járok, jó irányba visz.

Jakabfi Dávid később saját készítésű desszertjeit rendszeresen feltöltötte a Facebookra. Az ismerősök, barátok jól fogadták, sok megtekintést hoztak ezek a posztok. Jól emlékszik arra, amikor az egyik barátja poénból a holland nyelvterületről is ismert Patissier néven szólította, ami annyit tesz: cukrász. Majd ugyanő megjegyezte: Dávidnak annyi receptje van már, hogy könyvbe kellene végre foglalnia. A barát segítségével belevágott és elkészítette első könyvét, melybe azok a desszertjei kerültek, amik a vendégeknek is ízlettek. Ezt a kötetet német nyelvre is lefordították.

– A második könyvet már híres magyarországi éttermek, cukrászdák vásárolták meg, s ők küldték el tanulóikat – mesélte. – Abban az évben, 2019-ben még szakácsként oktattam a Magyar Cukrász Ipartestületnél. Onnantól az elismerések, a dicséretek motiváltak, s a fejlődés következő lépcsőjeként 2021-ben, a kanizsai Thúry-technikumban végre a cukrászoklevelet is a kezembe foghattam. Három évvel korábban egyébként abban az iskolában már tartottam bemutatót a tanároknak és diákoknak a tevékenységemről.

Aztán Jakabfi Dávid kiskanizsai családi házuk konyhájában kezdett tanfolyamokat tartani érdeklődőknek, teljesen kezdőknek, ismert séfeknek és mindenkinek, akit érdekel ez a kreatív szakma. Ám amikor felesége várandós lett, eldöntötte, hogy félretett pénzéből, hitel nélkül, jóbarátja, Árok János kőműves segítségével, elképzeléseivel és terveivel megkezdi a műhely kialakítását azon a telken, ahol él.

– Sokan hajlamosak elfelejteni, mennyi lemondás, munka van abban, hogy most itt lehetek – vélekedett. – Egy csoda, amit elértem, olykor még magam sem hiszem el, hogy a süteményeimet megszerették az emberek. A vendéglátásban dolgozó vállalkozó ismerőseimmel együtt érezzük a bőrünkön a háborúk hatásait, mindez hatalmas nyomást helyez a gazdaságra. Ettől függetlenül most úgy érzem, olyan cukrászatot alapítottam, mely talán örökre szól, ahogy a vendégek fogalmaztak: tíz év múlva ez egy kivághatatlan fa lesz.