2022.01.12. 07:00
Mindent vitt az iklódbördőcei tolvaj: sört, fagyasztott húst, de még pergető horgászorsót is
Hegyi pincéket, horgászházakat fosztogatott, a tolvaj élelmiszert vitt magával és minden mást, amit talált.
Forrás: Illusztráció / Pixabay
Az 52 éves iklódbördőcei férfi 2020. augusztus 25-re virradóan bukkant fel a Lentihegyen. Az egyik pince külső ajtajáról lefeszítette a lakat pántját, beljebb meg talált egy szekercét, azzal nyitott utat magának a pincébe. Több kiló fagyasztott húst, valamint fűszert, ecetet, konzerveket, négy kiló rizst, két kiló száraz tésztát pakolt fel, és távozott a 20 ezer forintot érő zsákmánnyal.
Pár hónappal később, december első felében – pontosan meg nem határozható időben – a csömödéri horgásztónál jelent meg. A 22. horgászház lakatpántjának csavarjait elvágta, a lakatot leverte. Bejutva a helyiségbe összeszedte a horgászathoz használatos eszközöket. Innen 100 ezer forintot meghaladó értékű zsákmánnyal távozott. Ezután átment a szomszédos horgászházhoz. A bevált módszerrel hatolt be az épületbe, amit átkutatott, de nem lopott el semmit. A tulajdonosnak azonban a rongálással így is 17 ezer forint kárt okozott. Még egy helyen próbálkozott, a Csömödéri-tó melletti horgásztanya ajtajáról lefeszítette a lakatot, majd átkutatta az épületet. Szekerce, pergető horgászorsó, három doboz sör és egy doboz cigaretta volt a betörés eredménye, amivel 15 ezer forint kárt okozott a horgásztanya tulajdonosának.
Az esetről tájékoztatva dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője közölte, a többszörös visszaesőnek minősülő férfi ellen a Lenti Járási Ügyészség lopás és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
Kiemelt képünk illusztráció!