VI. Zala Tűzoltó Kupa

2024.07.06. 13:00

Éjszakai futammal folytatódott a tűzoltó versenysorozat

Minden eddiginél több, összesen 22 csapat nevezett a VI. Zala Tűzoltó Kupa önkéntes tűzoltó versenysorozat harmadik fordulójára, amit a Veszprém vármegyei Csabrendeken rendeztek meg a közelmúltban. A program iránti nagyobb érdeklődésben vélhetően az is közrejátszhatott, hogy ezúttal egy speciális, éjszakai futam várt a résztvevőkre.

Gyuricza Ferenc

Az Alsópáhoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület versenyzői

Forrás: Alsópáhok ÖTE

A Zala Tűzoltó Kupa versenysorozatát 2018 óta rendezik meg, a futamok általában négy különböző helyszínen zajlanak. Az utóbbi években megszilárdult hagyományok szerint a Zala vármegyei Lakhegy, Alsópáhok és Mihált mellett a veszprémi Csabrendek ad még helyet az egyes fordulóknak, ugyanis az elnevezés ellenére nem csak zalai egyesületek mérik össze tudásukat, maga a sorozat nyitott, ahhoz az ország bármely részéről csatlakozhatnak érdeklődők. Az önkéntes tűzoltó egyesületek versenyét három kategóriában rendezik meg, Csabrendeken a felnőtt férfiak mezőnyében 14, a nőknél és az ifjúsági kategóriában négy-négy csapat indult. A szokottnál nagyobb érdeklődést az okozta, hogy a kupasorozatban hagyományosan részt vevő csapatok mellé ezúttal olyanok is társultak – például a kőszegiek vagy a tótvázsonyiak –, akik más helyszínekre nem látogatnak el. Kovács Zoltán, a Zala Tűzoltó Kupa sorozatának egyik főszervezője lapunknak elmondta: Csabrendeken mindig nagyobb az érdeklődés a program iránt, ott ugyanis tűzoltó nappal kötik össze a versenyt, s ezáltal mindig vannak olyan Veszprém vagy Vas vármegyei csapatok, amely abban a fordulóban részt vesznek, de a zalai versenyekre már nem jönnek el.

– Az idei csabrendeki verseny különlegességét az éjszakai futam adta – tette házzá Kovács Zoltán. – A hagyományos tűzoltó napi programok napközben zajlottak, majd ezt követte maga a verseny, amely 800 liter/perc teljesítményű kismotorfecskendő szerelésből kellett a résztvevőknek számot adniuk a tudásukról és felkészültségükről. A 22 csapat balesetmentesen teljesítette feladatát, maga a verseny éjjel két óra körül ért véget.

A felnőtt férfi kategóriában a Becsehelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapata mindössze három másodperc előnnyel, de ezúttal jobbnak bizonyult a címvédő alsópáhokiaknál, így ezt a versenyt ők nyerték, ám összesítésben továbbra is a tavalyi bajnok áll az élen. A harmadik helyen az Alsópáhok ÖTE II. számú csapata végzett, míg a negyedik a házigazda lett.

Női kategóriában az alsópáhokiak bizonyultak a legjobbnak, őket sorrendben Csabrendek, Lakhegy és Herend követte. Az összesített versenyt három forduló után Lakhegy vezeti. Az ifjúsági kategóriában Lakhegy nyert, a második helyen Herend, a harmadikon Tótvázsony, a negyediken Miháld végzett. Ebben a kategóriában ugyancsak Lakhegy áll az élen, az ő előnyük már behozhatatlan, így a bajnoki címet már most magukénak tudhatják, a másik két kategóriában azonban még nem dőlt el a kupa sorsa. A Zala Tűzoltó Kupa idei utolsó versenyét és díjkiosztó ünnepségét július 13-án rendezik meg Miháldon, erre már 16 csapat nevezett, de továbbra is van lehetőség jelentkezni a programra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!