A zalai Gitta néni gyönyörű tojásokat fest

Gitta néni, ahogy mondja, beleszületett a népművészetbe, a nagymamája és az édesanyja ugyanis húsvét előtt rengeteg hímes tojást készített, hiszen kellett az ajándék, mert „rokon volt a fél falu”. Ettől a hagyománytól sosem szakadt el, aztán megismerte Lázár Juli népművészt, akinek békéscsabai táboraiban sokat tanult. A tojásokat dél-duntántúli motívumokkal ékesíti, s bár olykor kigondol új mintákat, ragaszkodik a hagyományos magyar rajzolathoz.

– Türelem kell hozzá – fogalmaz –, hiszen ahhoz, hogy elérjünk egy mintát, többször kézbe kell venni a tojást. Először az ember kiveszi a belsejét, kimossa, szárítja, majd kigondolja és viasszal kezdi megrajzolni a mintát, amely függ attól is, mekkora a tojás, gömbölyű vagy inkább hosszúkás, és az sem mindegy, világosabb vagy sötétebb, hiszen másként-másként fog rajta a festék.

A népi iparművész egész évben, évszaktól függetlenül fest, s van is keletje a csodaszép alkotásoknak, a külföldi turisták szívesen viszik a tojásokat minden időben. Tavaly például egy svéd muzeológus vett egyszerre negyven darabot.

Ivanicsné Szabó Gitta a tojásokat ma már vásárolja, bár két éve még volt gazdaságuk is, de a tyúkok közül sokat elvitt a róka. „Annak is élni kell”, legyint elfogadóan, hozzátéve: elég sok tojásos ételt esznek, hiszen a kifúrt sárgáját és fehérjét soha nem dobja el. Még szerencse, hogy kedvelik a tojást, minden formában s étekben.

A balatonkeresztúri alkotóról – aki szívesen foglalkozik gyerekekkel bemutatóórákon, s vannak tanítványai is – csak kevesen tudják: hajdan a levegő ura volt. Amikor elkezdett dolgozni 18 évesen, fel kellett mennie Pestre, meséli, mert a téeszesítés miatt elvették a család földjeit. A fővárosban beiratkozott egy ejtőernyős tanfolyamra – s ott ragadt. Mi több, tagja lett a válogatott keretnek, sok versenyen, bajnokságon indult, majd átnyergelt a műrepülésre. A levegőben egy évtizedet töltött, de ekkor sem szakadt el a hímes tojásoktól, amelyekkel már sok ezer embernek okozott örömet.