Kilencvenéves lett a göcseji származású Dr. Pais István filozófiatörténész

Kilencven év élettörténetét összefoglalni szinte lehetetlen egy ilyen röpke dolgozatban, mégis megpróbáljuk felvillantani azokat a történéseket, amelyeket „Göcsej görög filozófusa” (a kustánszegiek akasztották rá ezt a jelzőt, ahol iskoláiból több évet végzett) fontosnak tart.

– Az elemi iskola első két osztályát Barabásszegben, a szomszédos faluban, az utolsó négy osztályát pedig, az engem örökbe fogadni szándékozó nagynénémék erdők közötti tanyáján élve, napi öt kilométert gyalogolva, Kustánszegben végeztem el. Családunk szegénysége miatt középiskolában csak azért tanulhattam tovább, mert a tehetséges, de szegény falusi gyerekek közül a legjobbakat kiválogatták, és ösztöndíjasként középiskolákba juttatták. A Zrínyi Miklós Gimnáziumban tanulhattam, majd az ELTE Lenin Intézet karán végeztem el a filozófia szakot 1957-ben, és az egyetem Bölcsészettudományi Karára kerültem oktatónak. Itt dolgoztam 1996-ig, de ekkor, a Bokros-csomag megtakarításának eredményeként, a „jóakaróim” nyugdíjba űztek. Ezt követően hat esztendőn át társadalmi munkában tartottam meg a korábbi kurzusaimat. Több tárgyat is oktattam, tanítottam filozófiát, valláselméletet, Biblia­ismeretet, s a filozófiaoktatás módszertanát. Főként pedig filozófiatörténetet – ezt a tárgyat igen hosszú időn át nálam hallgatták az egyetemisták. A tanítás mindig nagy örömöt jelentett számomra. Főként azok az órák, amelyeket olyan filozófia kiegészítő szakosok részére tartottam, akik közül ma is jó néhányan tanítanak bölcsészeti tárgyakat. Csodálatos érzés volt látnom az előadásaimon figyelő szemeket, amelyekben nem csupán érdeklődés csillogott, hanem igen gyakran a megértés fénye is fölragyogott. Olyan tárgyakat oktattam, amelyek révén még a korabeli viszonyok közt is lehetett a diákoknak árnyalt, racionális és humanista ismereteket nyújtani. Emberi hangon, a filozófiai tolvajnyelvet mellőzve, színesen, közérthetően és hallgató-centrikusan igyekeztem tanítani – foglalja össze a legfontosabb életfordulókat a filozófus, majd kitér arra, hogy az oktatás segítése érdekében több szöveggyűjteményt állított össze, s jegyzeteket is írt. 1961-ben „A Biblia erkölcse” című dolgozatának megvédésével bölcsészdoktori, 1970-ben pedig „A vallás lényege és struktúrája” című disszertációjával kandidátusi címet szerzett.

– 1958-ban köteleztem el magam a TIT-nél, s legalább kétezer tudományos ismeretterjesztő előadást tartottam szerte az országban. Több mint öt évtizede járom országunkat, hogy tudást közvetítsek az érdeklődőknek. Tartottam előadásokat gyárakban, egyetemeken, művelődési intézményekben, középiskolákban, főiskolákon… Erre két ok ösztönzött, az egyik, hogy a keresett pénz révén a nincstelenségből megteremtsem az elemi létfeltételeket önmagunk számára, hiszen 1959-ben az akkor harmadéves feleségemmel összeházasodtunk, s nem volt semmink, esztendőkön át egy hat négyzetméteres fürdőszobában éltünk albérlőként. A másik ok az volt, hogy nem felejthettem el, milyen nyomorúságos környezetből származom, ezért erkölcsi kötelességemnek tekintettem, hogy az érdeklődőknek tudást közvetítsek – mondja.

Pais István könyvei szerte az országban keresettek voltak, előadásai sokakat vonzottak. Öt filozófiai témájú könyvet írt, amelyeket az érdeklődők nagy számban vásároltak, pedig a filozófia az átlagember számára nem érthető könnyen. Pais István könyveit azonban elkapkodták az érdeklődők, mert a filozófiatörténet egyes mozzanatain túl mindenhez volt egy-egy, saját életéből vett története, amelyeket érdemes meghallgatni, elolvasni. Megkérem a szerzőt, beszéljen könyvei születéséről, tartalmáról:

– Az „Ember és vallás” című kötetem az Akadémiai kiadónál öt alkalommal jelent meg mintegy 24 ezer példányban. A könyv a vallásmegértés történeti folyamatáról, a vallás érzelmi oldaláról szól, benne a vallás tudati, érzelmi oldalát, a rítusokat és a vallás organizációját elemzem 325 oldalon. Siker volt a „A görög filozófia” című munkám, amely először a Gondolat kiadónál jelent meg 1982-ben, tízezer példányban. Később pedig már én jelentettem meg háromszor szerzői kiadásban. Ez a 650 oldal terjedelmű munka igen szép sikert aratott, amit jól mutat, hogy összesen huszonnégyezer példányban látott napvilágot. Továbbá az is, hogy 1983. áprilisában a magyar szellemi élet egyik kiválósága, Határ Győző egy nyolcperces ismertetőt tartott róla a Szabad Európa Rádióban, amelyet így kezdett el: „Pais Istvánnak a görög filozófiáról írott monográfiáját forgatom megrendülten, meghatottan és szeretettel” – említi az őt is meghatottsággal eltöltő élményt.

Elmondja, hogy könyvekben összefoglalt munkáinak megjelentetése nem volt könnyű, ezernyi gáncsot kellett leküzdenie. Az „Antik bölcsek, gondolatok, aforizmák” című, csodálatos ókori anyagot tartalmazó gyűjteményt az 1980-as évek első felében kilenc kiadó sem volt hajlandó megjelentetni. Ezért próbálkozott meg a magánkiadással, amellyel ebben az időben sikert ért el Zalatnay Sarolta a Nem vagyok én apáca könyvével, Végh Antal pedig a Miért beteg a magyar futball? című munkájával, azonban a Kiadói Főigazgatóság kétszer elutasította még a szerzői megjelentetésre vonatkozó kérését is. Gondolt egyet, s egyenesen Köpeczi Béla művelődési miniszterhez fordult segítségért, aki engedélyezte a szerzői kiadást. A könyv siker lett, ezt a gyűjteményt hét alkalommal, összesen 90 ezer példányban sikerült megjelentetni.

– A közérthetően és érdekesen megfogalmazott filozófiai szövegeket keresik az emberek. A „Bibliai érdekességek, történetek aforizmák” című munkámat azért írtam, mert már a Kádár-korszak végén megindult a vallási irracionalizmus térhódítása, és ezzel szemben igyekeztem védelmezni a humanista észszerűséget. Belőle igaz ismereteket szerezhetnek a téma iránt érdeklődők, de a papok, és a teológusok is az Ó- és az Újtestamentumról. Ezt a 726 oldalas kötetet öt alkalommal, körülbelül 24 ezer példányban jelentettem meg mint szerző. E könyvhöz hasonló munka a Bibliáról nincs hazánkban – és egyes vélemények szerint a világirodalomban sem található. Egy másik áttekintésemet, a 666 oldalas „A filozófia története” című kötetet 2005-ben jelentettem meg szintén szerzői kiadásban. Benne a bölcselet múltját a görög kezdetektől Feuerbachig tárgyalom. Szinte önkívületi állapotban kezdtem el 2004. májusában az írást, és öt hónap alatt végeztem vele. Ezt követően számítógépre vitettem, korrigáltam, tipografizáltam, negatív alakban pauszra tettem az egész anyagot, elkészítettem a könyv borítójának a tervét, és nem egészen egy évvel az írás megkezdése után az Akadémiai Nyomda jó és gyors munkájának is köszönhetően napvilágot látott igen szép kiállításban a kötet. Végezetül azért érzem fontosnak beszélni e munkák sikeréről, mert úgy tudom, hogy az itthoni filozófusok közül az én könyveim jelentek meg a legnagyobb példányszámban, összesen 177 ezerben. Az említett köteteim, mivel jól fogytak, 22 alkalommal láttak napvilágot, közöttük 16 ízben szerzői kiadásban. Bennük „illetlenül” minden esetben fölvetettem az alapvető kérdéseket, és ezeket a tényekkel összhangban lévő módon törekedtem megválaszolni közérthető nyelven, szép idézetek és gondolatok sokaságát szerepeltetve. Igyekeztem igazolni Seneca azon megjegyzését, amely szerint „a filozófia nem csupán azt gyönyörködteti, aki elmélyedt benne, hanem azt is, aki csak megfordult körében” – összegzi Pais István.

A hogyan továbbról azt mondja:

– Szerencsésnek tudhatom magam, hogy ilyen idős korban fizikailag és szellemileg is viszonylag friss öregként tevékeny életet folytathatok. Különösen örülök annak, hogy könyveket írhattam, amelyek mint sajátos értelemben vett gyerekeim, remélhetőleg, túlélnek engem, és az utókornak majd hírt adnak arról a szegényparaszti sarjadékról, aki hajdanán a gyönyörűséges régi Göcsej közepén fekvő Pais­szegből indult el a nagyvilágba. Mielőtt a Covid-járvány kitört, készen voltam egy előadássorozattal, amit a kerületi művelődési házban tartottam volna, de ez elmaradt. Ha a járvány elmúlik, egy-egy előadásra sort kerítünk. Egyébként a napjaim úgy telnek, mint korábban, például hetente kétszer ultizunk. Ha meg úgy alakul, akkor már rendelkeztem arról, hogy Pais­szegen legyen a végső nyughelyünk. Paisszeg ugye Becsvölgye egyik falurésze, ott leszek otthon. Becsvölgyétől kaptam díszpolgári címet, amit nagy becsben tartok!