A boldog békeidők emlékei az Adrián (II.)

Idén kevés termett e gasztronómiai ínyencségből, a nyári szárazság erre is kihatott. A földben megbúvó értékes fehér szarvasgombát trenírozott kutyákkal keresik. Őszi csemege a javából a most érő szelídgesztenye. Három horvát neve is van: kesten, kostanj és marun, amely a környező domboldalakon terem, fája igazi erdőségeket alkot. Terméséből levest is főznek, lisztjéből kenyeret, pizzát sütnek, s a mi szilvásgombócunkhoz hasonló gombócot készítenek belőle, az olaszok a sörfőzéshez is használják. A bájos Medveja településről azt hihetnénk, neve a nagyragadozóra utal, holott egészen másról van szó: a marónit kupacokba gyűjtve erdei falevelekkel takarták le, amit a helyi nyelvjárásban „med veje” (levelek között) kifejezéssel illettek. 

A riviéra déli vége az újabb kori Mošćenička Draga. A felkapott nyaralóhely nevében a „draga” jelentése: kedves. Találó a jelző a helyhez, amelyhez festői háttérként szolgálnak a fölötte húzódó Ucska sziklafalai. Sokan leginkább a fehér, apró kavicsos, helyenként homokos, kristálytiszta vizű strandja miatt térnek vissza. A fövenyhez az utánpótlást a Draga kanyonon alázúduló hegyi patak biztosítja 
Fönt, 180 méter magasan mint sasfészek trónol az ősi, középkori település, Mošćenica. Városjoggal rendelkezett egykor, pedig az 1900-as osztrák népszámlálás szerint is csak alig négyszázan lakták, amiből százvalahányan olaszok voltak. Ma 130 körüli az állandó lakosa, házaikat ők is apartmanként adják ki. (A part mentén 1400-an élnek.) Az ősi városban még fellelhető óhorvát feliratokból kitűnik: a vidék a glagolita egyik fellegvára volt. 
Az egykori erőd kerülővel, szerpentinen megközelíthető autóval, de 750 lépcsőt megmászva gyalog is, ami felér egy túrával. Még ha mediterrán növények szegélyezik is az árnyas utat, a nyári kánikulában nem könnyű leküzdeni az emelkedőt, ősszel viszont egyenesen jólesik ennyi mozgás. A kilátás minden fáradozásért kárpótol. Gyönyörű a látkép a Kvarner-öbölre, Fiuméra, a Velebit-hegységre, vagy a Krk- és a Cres-szigetre. Na és a többi látnivaló! Kiállították a 400 éves olívaolaj-ütőt, amelyet ló forgatott egykoron. A sajtolót pár évtizede még használták, mostanság legfeljebb bemutatókon állítják üzembe. 

Az olaszos nevű Moschiena erődítményt 1436-ban említik az első írásos feljegyzések. Őslakosai a 19. század vége felé kezdtek költözni közvetlenül a partra, amely igazi halászfalu lett. A Santamarina (Szent Marina) kikötőt választották új lakhelyül. Marina vértanúhalált halt a 3. században, a kegyetlen keresztényüldözések idején. Emlékét nagy becsben tartják a szláv népek. 
Az egybeépült házak a masszív falakkal várfalszerűen állnak a szirt tetején, annak idején biztos védelmet nyújthattak a helyieknek. Ám a réseken át jó kilátás nyílt a tenger rejtett öblére, amit a lépcsősoron leereszkedve gyorsan elértek a harcosok. A mai kor építészei az organikus jelzővel illetik a látnivalót. Szőlőfürthöz hasonlítják, ahol minden egyes szemnek, minden egyes épületnek megvan a maga szerepe. Az egyetlen bejárat a lakott helyre a városkapu, amely fölött felújítása, 1654 óta Habsburg-címer díszlik. Ide belépve a régi időkre emlékeztet a helytörténeti múzeum, amelynek része a volt börtön, az egykori igazságszolgáltatás fontos intézménye. Beljebb, a reprezentatív homlokzatú épületek közül kiemelkedik a 61-es szám alatti, egy nemes háza, rajta szintén a Habsburg kétfejű sas és a felirat: Salva Guardia, ami jelezte: a ház ura minden beszolgáltatástól mentes, így ide nem szállásolhatók el mások. 

Békesség, áhítat ejt hatalmába a háromhajós Szent András-templomban, amely a 17. század végén kapta végső, barokk formáját. Főoltárán öt kőből faragott szobor áll, Jacopo Contieri padovai képzőművész alkotásai a 18. század elejéről. A belső teret szépen faragott, előkelőségeknek szánt padsorok uralják. Kívül, a hátsó falon korpusz, Krisztus a kereszt­fán dombormű, egykori helyi plébános alkotása 1634-ből. A szentély mellett tör magasra a messziről látható harangtorony. Megkapóak az egykori városka zegzugos sikátorai, az árkádos átjárók vagy a tetőre telepített kis kertek, nem kevésbé a virágokkal, muskátlikkal díszített lépcsősorok, köves járdák. A parányi civitas középkori hangulata gyakorlatilag érintetlenül maradt meg, alig változott a 11. század óta. Nyaranta valódi turistalátványosságnak számít. A szűk helyen ilyentájt, ősszel is alig akad parkolóhely. Nem véletlen, hisz ékszerdoboz az egész, ámulatba ejtő szépségével rácáfol azokra, akik szerint a középkor csupa sötétség volt. 
Az egykoron kalózkodással foglalkozó uszkókok a 19. század tájékán békésebb foglalkozást, a halászatot választották, majd a zöm a Draga-partra költözve a jövedelmezőbb turizmusra tért át. Mint annak a hetvenes éveiben járó férfinak a családja, akinek az apja a hegyen született. A kérdésemre, miként éltek odafönt, azt felelelte: nehezen, mert nagy volt a szegénység. Halat ettek hallal. Még szerencse, hogy a tenger gyümölcseiből nem volt hiány. 
A dragai korzózást végig a tenger szelíd moraja és a mediterrán vegetáció páratlan illata kíséri. A csúcs a Villa Zagreb, amelytől nem sokkal marad el a többi úri lak. A szóban forgó nyaraló az 1940-es évektől a horvát főváros tulajdona. Reprezentatív célokra használják. Az épület nem méreteivel, hanem varázslatos küllemével nyűgöz le, mindenkit arra csábítva, hogy megálljon és lefényképezze. 
Magyar szót alig hallani az Adrián, horvátot is többnyire csak a szálláshelyen a személyzet soraiban. Kellő számú helyi munkaerő híján külföldi vendégmunkásokat is foglalkoztatnak. Van köztük két fiatal indiai férfi, aki londineri és takarítói feladatokat lát el. Egyre több az ukrán nő, őket szobaasszonyként alkalmazzák. Velük, a nyelvi hasonlóságnak köszönhetően, könnyen szót értenek kollegáik. A lungomare (tengerparti sétány) menti fagyizóban az ideiglenesen a szlavóniai Baranyából ide költözött horvát hölgy áll a vagy húszféle fagyasztott édességet tartalmazó tégelyek mögött. Neki panaszkodom az itteni drágaság miatt. Ő a portékájáért gombóconként majd 800 forintnak megfelelő összeget kér. Észrevételemre megered a nyelve, megjegyzi: ne is mondjam, otthon maradt rokonai, ismerősei Magyarországra járnak át vásárolni élelmiszert, mert olcsóbban jutnak hozzá. Sok honfitársával együtt ő is attól tart, hogy január elseje, az euró bevezetése után további áremelkedések lesznek náluk. 
Ilyen a mai valóság: drágaság ott és itt is, miközben ők hozzánk járnak boltokba, mi pedig hozzájuk nyaralni. 

A tenger megannyi gyümölcse közül minőségével kiemelkedik a garnélarák, életfeltételeihez kedvez a Kvarner-öböl tiszta vize. Az itteni skampi (ahogy a horvátok nevezik a garnélarákot) méreteivel, héjának világospiros színével és vékonyságával tűnik ki. Egyes vélekedések szerint a Dél-kínai-­tengerről került ide, rátapadva a brit hadihajókra. Hihetőbb az a magyarázat, hogy Norvégiából hozatták az első példányokat. Egyébként nem mindegy, miként emelik ki a tengerből: mázsás hálókkal, amelyek súlya alatt sérülhet, összenyomódhat, vagy a kíméletes varsázással. Elkészítése egyszerű: olívaolaj, paradicsom, fokhagyma, petrezselyem és fekete bors kell hozzá. A helyiek szerint akkor az igazi, ha a buzara nevű, füles serpenyőben sütik-főzik. Ha a halpiacon hozzájutunk, negyedóra alatt elkészíthetjük, akár a kempingben vagy az apartmanban is.